Tavasszal három országba viszi el a diákokat az Erasmus+ program

2025. 03. 03., hétfő, 17:45

Ebben a tanévben kibővült azon országok száma, ahová a Kaposvári Szakképzési Centrum diákjai és oktatói elutazhatnak az Erasmus+ program köszönhetően. Szlovéniába és Szlovákiába mintegy százan utazhatnak el a rövid távú mobilitási program keretében.

A Centrum pályázata mellett öt iskola – a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Gimnázium, a Dráva Völgye Technikum és Gimnázium, a Jálics Ernő Szakképző Iskola és a Rudnay Gyula Szakképző Iskola nyert a pályázaton. Idén is Görögországba utaznak a legtöbben, emellett Szlovénia és Szlovákia is szerepel a célállomások között. A diákok többsége kéthetes szakmai gyakorlaton, míg az oktatók többsége egyhetes szakmai látogatáson vehet részt. Emellett több mint harminc diáknak három hónapos külföldi tapasztalatszerzésre nyílik lehetősége Görögországban vagy Szlovéniában. Ez idő alatt a diákok szakmai tudásuk mellett jelentősen fejleszthetik nyelvi kompetenciájukat is.

Összesen mintegy háromszáz diák és oktató utazhat el a program keretében Görögországba, Szlovéniába és Szlovákiába a tavasz és a nyár folyamán, a KSZC tíz intézményéből.

Ezeket olvasta már?