2025. 01. 28., kedd, 10:54
A Kaposvári Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó kaposvári férfival szemben.
A vádirat lényege szerint a vádlott 2024 augusztusában az autójával a Cseri városrészben található lakóhelye közelében megállt, majd gyalogosan visszasétált a belvárosba italozni, ahol az este folyamán kb. 5 liter sört fogyasztott el.
A férfi az italozást követően visszament az autójához azért, hogy azt hazavezesse, azonban olyan súlyosan ittas állapotban volt, hogy a gépkocsival nekiütközött az útvonala mentén szabályosan parkoló másik autónak. A vádlott ennek ellenére továbbhajtott, és nekiment egy másik parkoló autónak is, amely ennek következtében nekigurult egy harmadik járműnek. A férfi ezt követően több alkalommal előre, illetve hátramenetben próbált ismét elindulni a gépkocsijával, azonban az eset szemtanúi a helyszínen feltartóztatták és értesítették a rendőrséget.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben felfüggesztett fogházbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.