2024. 10. 30., szerda, 13:40
A Kaposvári Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központ tavaly szervezte meg először a Krízis Fórumot, melynek célja, hogy a téli időszakban közösen dolgozzanak ki hatékony megoldásokat a hajléktalan emberek támogatására.
A Kaposvári Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központ az elmúlt napokban fontos eseményeket szervezett a téli krízishelyzetekre való felkészülés jegyében, hogy a helyi hajléktalan közösség számára a lehető legnagyobb támogatást biztosítsa.
A megrendezett Krízis Fórumon a különböző együttműködő szervezetek és hatóságok képviselői gyűltek össze, hogy közös stratégiát dolgozzanak ki a közelgő tél kihívásaira. A fórumon jelen volt a Közterület-felügyelet, a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház szociális munkása, a "TÜKÖR" Somogy Megyei Drogambulancia és Kaposvári Szenvedélybetegek Nappali Ellátójának munkatársai, valamint a Kaposvári Rendőrkapitányság képviselői és a Magyar Vöröskereszt Somogy Vármegyei Szervezetének munkatársai. Az esemény célja az volt, hogy kidolgozzák a Vacok Térképet, vagyis egy olyan szociális térképet, amely alapján az utcai szolgálatok hatékonyabban tudják figyelemmel kísérni a hajléktalan embereket, különösen a hideg időben.
Egy másik napon elsősegélynyújtó tanfolyamot tartottak a központ munkatársainak, beleértve a szociális munkásokat, ügyfélszolgálatosokat és az éjszakai szolgálatban dolgozókat. A tanfolyamot Gyarmati László, a Magyar Vöröskereszt Somogy Vármegyei Szervezetének igazgatóhelyettese vezette, és célja az volt, hogy gyakorlati ismeretekkel lássa el a munkatársakat az esetleges vészhelyzetek gyors kezelésére.
Az események célja az volt, hogy kiemelje az összefogás fontosságát a rászorulók megsegítése érdekében, és ellátta a központ dolgozóit a szükséges tudással és eszközökkel, hogy a téli időszakban is hatékony segítséget nyújthassanak a hajléktalan emberek számára.