2024. 10. 20., vasárnap, 11:43
Nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a Kaposvári Vízilabda Klub az OB I-es bajnokság szombati mérkőzésén.
A címvédő zöld-fehérek már az első negyedben magabiztos előnyt harcoltak ki, és Surányi László együttese a folytatásban sem találta az ellenszert a hazaiak gólerős játékára.
A második félidőben már fel tudta venni a versenyt a KVK a fővárosiakkal, ez ugyanakkor csak szoros szettekre volt elegendő a kaposváriaktól. A Fradi végül 21-7-re diadalmaskodott, Vigvári Vendel ötször volt eredményes, míg somogyi oldalon Fülöp Bence volt a legeredményesebb a maga két góljával.
Folytatás csütörtökön és pénteken, hiszen a Magyar Kupa negyeddöntőjében ismét megmérkőznek majd egymással a felek. Előbb Budapesten, majd a Csik Ferenc Versenyuszodában.