2024. 10. 18., péntek, 12:44
A Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a fiúval szemben, aki nem tudta indulatát fékezni és a gyermekfelügyelő sértettre támadt egy Somogy vármegyei gyermekotthonban.
A vádiratban foglaltak szerint a terhelt – aki az elkövetés idején még nem töltötte be tizennegyedik életévét – 2023 áprilisában veszekedett nevelt társaival, ami során feldobták a fiú cigarettáját az otthon épületének csatornájába. A vádlott egy létrán felmászva megpróbálta a dohányterméket kiszedni, azonban a sértett ezt balesetveszélyesnek ítélte és megkérte a fiút, hogy jöjjön le, majd elzárta a létrát.
A fiú nehezményezte, hogy nem jutott hozzá a cigarettájához, ezért dühében az otthon közösségi terében egy széket a földhöz vágott, aztán a sértettel kezdett kiabálni, miközben szidalmazta is a nőt.
A terhelt azonban továbbra sem tudott uralkodni magán, így a kezdeti verbális agresszió bántalmazásba torkolt, amikor a sértettet megrúgta és csuklójánál fogva rángatta.
A vádlott általi erőszaknak egy utógondozott fiú vetett véget azzal, hogy felszólította cselekménye abbahagyására.
A Büntető Törvénykönyv irányadó rendelkezése szerint a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetése miatt a tizennegyedik életévét be nem töltött gyermek büntethető, ezért az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.
A kép a gyermekotthonban készült a bűncselekmény helyszínén.
(A borítókép illusztráció, a Mesterséges Intelligencia generálta.)