2024. 10. 14., hétfő, 15:15
Az idei évben is megszervezi hagyományos Szezonzáró Túráját október 19-én a Somogyi Motorosok Egyesület. Az előzetes jelzések szerint több mint 50 résztvevőt várnak az ország minden részéből.
Idén is megrendezi a hagyományos Szezonzáró Túráját a Somogyi Motorok Egyesület. A túrának a turisztikai jelentősége is számottevő: „a Somogy, Zala és Veszprém megyéket érintő túra elsődlegesen a Nyugat-Balaton régió kincsei bemutatását és népszerűsítését célozza, melynek során bejárjuk a Balaton nyugati medencéjét és a Káli-medencét” – olvasható a motorosok közleményében.
A túra résztvevői ellátogatnak Balatonszentgyörgyre, ahol egy közös ebéden vesznek részt. Ezt követően Zalaszántóra motoroznak a résztvevők, majd Tapolca, Káptalantóti, Kékkút, Badacsony és Balatongyörök érintésével érkeznek vissza Kaposvárra.
A motorosok Kaposváron, a Füredi úton gyülekeznek 9.30 órától és 9.45 órakor indulnak el Balatonlellére.