2024. 10. 06., vasárnap, 20:01
Az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulóján rendhagyó módon a Kossuth téren található Mária-oszlopnál emlékeztek a hősökre.
Október 6-án van az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója. Idén, a 175. évfordulón a város rendhagyón módon (a Városligetben zajló munkálatok miatt) a Kossuth téren emlékezett meg a hősökről. A 13 aradi vértanú képmásait fekete keretben, a Mária-szobor tövében állították fel.
Vasárnap délután dr. Giber Vilmossal emlékezett meg a tömeg. A Mártírok és Hősök Közalapítvány elnöke beszédében az október 6-i aradi vértanúk emléknapjának történetét és megünneplését mutatta be, különös tekintettel arra, hogyan vált az ünnep a nemzeti mitológia részévé a kiegyezés utáni időszakban és hogyan tartották meg először legálisan Kaposváron.
– A magyar politikai ünnepek többségének sajátos sors jutott osztályrészül – kezdte beszédében Giber Vilmos. – A hatalmon lévők azonban nem vették észre, hogy a szigor, a megtorlás egyenesen erősíti az emléknapok érzelmi töltését, és gazdagítja a köréjük szövődött legendát.
A megemlékezésen elhangzott: a magyar történelmi ünnepeket, köztük október 6-át, a mindenkori hatalom sokáig tiltotta és elnyomta, de ezzel csak erősítette az ünnep érzelmi töltetét és legendáját.
Az aradi vértanúk emlékére tartott megemlékezések sokáig titokban zajlottak, de az 1867-es kiegyezés után már legálisan tarthatták őket, és fokozatosan a nemzeti emlékezet részévé váltak.
Az első megemlékezést Kaposváron 1867-ben tartották, és a későbbi ünnepségek helyszíne gyakran a római katolikus templom volt, ahol gyászmiséket tartottak.
Az aradi vértanúk emléknapja az 1848–49-es szabadságharc dicsőségét és tragédiáját egyszerre szimbolizálja, és mára a magyar nemzeti identitás egyik meghatározó eleme lett – emelte ki az elnök.
Az 1890-es években az ünnep még nagyobb nemzeti jelentőséget kapott, amit az aradi emlékmű leleplezése is szimbolizált, és az emlékezés hagyományát a következő nemzedékek is tovább vitték.
Az eseményen a Somogyi Huszárok Hagyományörzők Egyesülete közreműködésével a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola diákjai adtak ünnepi műsort.
A jelenlévők koszorúzással és mécsesekkel emlékeztek a hősökre.