A lagziból távozva késelte meg fiát a vendég

2024. 09. 18., szerda, 11:46

A Marcali Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek az ittassága miatt indultak előbb haza a lakodalomból, majd sérelmeit úgy torolta meg, hogy késsel támadt gyermekére.

A vádiratban foglaltak szerint a vádlott 2023 novemberében édesanyjával és fiával egy esküvőn vettek részt Keszthelyen, azonban az este folyamán a férfi nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott, ezért korábban indultak haza a tervezettnél.

A terhelt az édesanyja által vezetett kocsiban is nehezményezte a szerinte idő előtti távozást, majd cigarettázni akart az autóban és a fiától kért tüzet. Mivel a sértett nem tudta a kérést teljesíteni, az amúgy is dühös férfi olyan indulatba jött, hogy a nála lévő bicskával menet közben a fiú felé szúrt, akit ez alkalommal – felszínes sérülést okozva – a homlokán sebesített meg.

A vádlott magatartása miatt ekkor megálltak, majd Kéthely közelében az út mellett sikerült a sértettnek elvenni apjától a kést, amivel a férfi a dulakodás során a kezénél is megvágta a fiút.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt.

A címlapfotó illusztráció

 

Ezeket olvasta már?