Megnyitották a 18. mézfesztivált

2024. 09. 13., péntek, 18:50

Borongós idő, hideg és szemerkélő eső fogadta a látogatókat a 18. kaposvári mézfesztivál megnyitóján, ám ez sem szegte a kedvét a mézimádóknak, hiszen a rossz idő ellenére is sokan látogattak ki a kaposvári sétálóutcára.

A Kaposvári Honvédzenekar felvonulásával nyitották meg a kétnapos rendezvényt, melyet Szita Károly polgármester a város és a térség egyik kiemelkedő kulináris eseményének nevezett. Megemlítette, hogy a mézfesztivál elindítása után döntött úgy a Magyar Nemzeti Értéktár, hogy kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánítja a zselici mézet. A városvezető szerint ez jelentős siker Kaposvárnak, a Zselicnek, Somogy Vármegyének és persze az itt élő méhészeknek, akik megalapozták ezt az eredményt. A Zselici hárs minősége pedig garancia arra, hogy valódi érték kerülhessen a mézesüvegekbe.

Mészáros János a Zselici Méhészegyesület elnöke köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a kimondottan méz jellegű termékekre építő fesztivál Magyarországon egyedülálló, hiszen ez az egyetlen olyan nagyközönségnek szóló rendezvény, mely a mézet, a kultúrát és a szakmát már 18. éve hozza el az érdeklődőknek.

A fesztiválon a regionális méhésztalálkozó, a Mézlovagrendek felvonulása mellett mézvásár, méhészeti termékek bemutatója, mézeskalács, viaszgyertya, propoliszos készítmények vására, valamint méhészeti eszközök kiállítása és szakvására, valamint zenés produkciók töltik meg a városközpontot. A mézes finomságok mellett idén elsőként szavazhat is a nagyérdemű, hogy melyik méz érdemelje ki a hungarikumos magyar mézek versenyének legelőkelőbb helyét.

Ezeket olvasta már?