2024. 07. 17., szerda, 12:32
A Kaposvári Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó kaposvári férfival szemben, aki valótlanul állította magáról, hogy jogszerűen folytathat hulladékgazdálkodási tevékenységet.
A férfi azzal kereste meg az egyik kaposvári pékség vezetőjét, hogy jogosult az üzemben felhalmozott hulladék – így többek között a megmaradt pékáru, illetve az olajos sütőpapírok – elszállítására, és azok hulladékudvarban történő leadására.
A megtévesztett cég ezután ellenszolgáltatás fejében megbízta vádlottat a telephelyén tárolt 8 m3 térfogatú és összesen 800 kg súlyú hulladék elszállításával. A vádlott az engedélyhez kötött szállításhoz és elhelyezéshez két társa segítségét vette igénybe, akikkel a zsákokba csomagolt hulladékot a lakóhelye melletti lakatlan ingatlanra szállította úgy, hogy egyik társa sem tudott arról, hogy a vádlott illegális szemétlerakásba vonta be őket.
A kaposvári nyomozók azonban állampolgári bejelentés alapján tudomást szereztek az esetről, és azonosították a vádlottat.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt.
A fotót a Kaposvári Rendőrkapitányság készítette a helyszíni szemle során az illegálisan elhelyezett hulladékról.