2024. 06. 28., péntek, 09:26
A 184 centiméteres szélső ütő Bruna Pezelj a második légiós a következő szezonra – tájékoztat közleményben a Kaposvári Női Röplabda Club.
A 25 éves francia sportoló az elmúlt évet a svéd élvonalban töltötte, ahol a bajnokságban bronz, a kupában pedig ezüstérmet ünnepelhetett.
Nagyszerű szezonon van túl, 229 pontot szerzett, támadásai 44 százalékban voltak pontosak. Vezetőedzője, Kaszap Tamás – akinek a neve a kaposvári sportbarátok számára ismerősen csenghet - elismerően nyilatkozott tavalyi teljesítményéről.
A sport iránti szeretetét édesapjától örökölte, Dragan Pezelj egykori kiváló feladó játékos volt, szlovén és jugoszláv bajnoki címet is szerzett, illetve a monacoi férfiválogatott vezetőedzője is volt
„Monacoban kezdtem el röplabdázni majd a profi karrierem során előbb a Nancy-ben, majd a Saint Raphael-ben játszottam a francia első osztályban - mesélte az aláírást követően Bruna, majd hozzátette: tavaly töltöttem az első szezonomat légiósként, a svédországi Halmstadban játszottam, ahol a bajnokságban bronz, a kupában ezüstérmet szereztünk a csapattal.”
Elmondása szerint a KNRC-t azért választotta, mert nagyon megtetszett neki a klub projektje, biztosítottnak látja továbbfejlődését és segítheti a csapatot.
Vincent Lacombe is várja már a közös munkát Brunával:
„Franciaországban néhány évvel ezelőtt egy balszerencsés sérülés miatt nem kapta meg azt az esélyt, amit megérdemelt volna. Fantasztikus ahogy a labdával bánik, ráadásul papíron egy inkább védekező típusú játékosnak mondanánk, de ehhez képest a hálónál is különbséget tud jelenteni! Most itt a lehetősége arra, hogy nálunk egy nagyszerű szezont teljesítve akár még hazája első osztályába is visszatérhessen ahogy most Pauline, és ha így lesz, én leszek az első, aki gratulálni fog neki” – nyilatkozta a club vezetőedzője.