2024. 06. 20., csütörtök, 14:24
A somogyi vármegyeszékhely újraiparosítási törekvéseinek célja, hogy olyan minőségi munkahelyek jöjjenek létre a városban, amelyek magasabb munkabért garantálnak a kaposváriaknak.
A jövő kaposvári gazdasága nem épülhet csak a gyártásra, hanem kiemelt cél az is, hogy a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása a lehető legnagyobb mértékben helyi kutatás-fejlesztésre és innovációra épüljenek. Ezért Kaposvár kiemelt figyelmet fordít a szellemi tőke növelésére, vagyis arra, hogy olyan szakembereket képezzen és alkalmazzon, akik hozzásegíthetik a helyi gazdaságot a szintugráshoz. A MATE Kaposvári Campusán már több éve elindultak azok a szakok, amelyek a helyi mérnökök és élelmiszergazdasági szakemberek képzését célozzák.
Fontos azonban, hogy az egyetemről kikerülő szakemberek helyben találják meg a számításukat, vagyis olyan kihívásokat lássanak maguk előtt, amely miatt érdemes Kaposváron maradniuk. Kaposvár ezért döntött úgy, hogy az Óbudai Egyetemmel közösen pályázik az ország első okosipari parkjának létrehozására. A törekvéseket siker koronázta, így a kormány támogatásáról biztosította a projektet.
A 15 milliárd forintos beruházás részeként a Keleti Ipari Parkban hat hektáron öt csarnok épül, amelyekben a projekt vezetői a helyi ipari cégekkel együttműködve – elsősorban a gépipar és az élelmiszergazdaság területén – dolgoznak a gazdasági növekedés megalapozásán.