2024. 06. 15., szombat, 12:04
Szita Károly nyílt levélben és rádió-interjúban is köszönetet mondott a helyiek voksaiért.
„Köszönöm azt a bizalmat, amellyel sokadjára is megtiszteltek engem, s amellyel támogatták képviselőiket is!” – fogalmazott a polgármester, majd emlékeztetett korábbi szavaira, melyek szerint nagyszerű évtizedek állnak mögöttük, de hite szerint Kaposvár legszebb napjai még előttük állnak.
Ígérete szerint folytatják a munkát, mert határozott elképzelésük van arról, milyen legyen Kaposvár az évtized végére.
„Azt szeretnénk, hogy minden kaposvári jobban éljen, egészségesebb legyen, könnyebb legyen a megélhetése, keressen többet és persze azt, hogy szülessen minél több gyermek” – hangsúlyozta.
E céloknak rendelnek alá mindent, legyen szó a város újraiparosításáról, infrastrukturális fejlesztéséről, energiafüggetlenségének erősítéséről.
Úgy véli, a választás eredménye azt mutatja, ezután is társai lesznek egymásnak ebben a munkában.
Szita Károly a Rádió Most-nak adott interjújában is köszönetet mondott mindazoknak, akik szavazatukkal újra bizalmat adtak és bebizonyították, hogy számukra is Kaposvár az első. Elmondta: határozott elképzelésük van arról, hogy hogy néz ki a város 2030-ra, mi a teendő a következő években.