Jéggel érkezett az újabb özönvíz Kaposvárra és környékére

2024. 06. 03., hétfő, 18:14

Baljós fellegek gyülekeztek délután fél öt körül a nyugati égbolton, a rutinosak tudták, ebből megint özönvíz lesz. A környező településekről már sorra kaptuk a fotókat és videókat jégről és villámárvizekről, így biztosak voltunk abban, hogy Kaposvárt is telibe kapja a vihar.

16:39-kor a Facebookon posztoltuk egyik olvasónk fotóját, jelezve, hogy mindenkinek ideje fedett helyre sietni. Olvasóink kommentben osztják meg azóta is saját felvételeiket. A figyelmeztetés után néhány perccel, háromegyed ötkor erős széllel meg is érkezett az eső. A Füredi utca 19. előtt egy óriási fát gyökerestül csavart ki a szél, ezt több autó bánta. Szerencsére személyi sérülésről nem kaptunk információt, az anyagi kár azonban jelentős lehet. A tűzoltók darabolták le az ágakat az autókról.

A rövid idő alatt lezúduló hatalmas eső ismét a mélyebben fekvő területeken okozott átmeneti gondot, az esőzés enyhülésével azonban hamar lefolyt a Kaposba a hatalmas víztömeg. Jeget először a környező településekről, így Kaposszerdahelyről jeleztek, aztán az információt az Egyenesi útról is megerősítették. Jég által okozott károkról nem tudunk, szerencsére vízzel jött, s kis méretben.

Köszönjük a fotókat és a videókat!

 

Ezeket olvasta már?