2024. 05. 30., csütörtök, 16:30
Szita Károly polgármester a tervezett új körforgalom helyszínén tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Fő utca, Hársfa utca, Virág utca és Pécsi utca csomópontja a szűk és hosszúkás volta miatt feladta a leckét a tervezőknek, így nem is szokványos, hanem nyújtott, piskóta alakú körforgalom épül.
– Kaposvár célja, hogy a város polgárai kényelmesen és biztonságosan érhessék el úti céljukat, ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük a frekventált csomópontokat. A Pécsi utca, Fő utca, Hársfa utca és Virág utca kereszteződése is egy olyan terület, ahol reggelente szinte lehetetlen az áthaladás, 5-10, esetenként még 10 percnél is többet kell várakozni, ezért egy piskóta alakú körforgalmat fogunk kialakítani a csomópontban – mondta Szita Károly.
– A kereszteződés biztonságosabbá tételét nehezíti, hogy a két legforgalmasabb része – a Hársfa utca és a Virág utca – nem egymással szemben van, ráadásul mind a négy utcában jár busz, a Pécsi utcában és a Hársfa utcában pedig jelentős a tehergépjármű-forgalom is, ezért volt szükség a különleges tervezésre – indokolta a beruházást a polgármester.
A fejlesztés előre láthatóan több száz millió forintból valósul meg. – A tervek ősz végére elkészülnek, és legkésőbb kora tavasszal nekiállhatunk a beruházásnak – tudatta a polgármester.
A lassan minden kaposvári háztartásba eljutó, Kaposvár tegnap – ma – holnap című önkormányzati kiadványban egy látványterv is szerepel a tervezett csomópontról. Bár a sajtótájékoztatón nem esett róla szó, de a képen szökőkút is látható a létesítmény egy szélesebb területén. Az eddigi gyakorlat alapján nem lenne meglepő, ha az is elkészülne.