2024. 05. 27., hétfő, 14:05
Május 27-én, a városháza dísztermében Borhi Zsombor alpolgármester nyitotta meg a MEPS 2024 Nemzetközi Várostervezési Gyakorlat idei fordulóját. 2024-ben Kaposvár ad otthont az egyhetes, mérnöki szemléletet formáló várostervezési gyakorlatnak, amely 1990-ben indult.
Az egy hét során a hallgatóknak a házigazda város közlekedési problémáit adják fel feladatként. A hallgatók helyszíni szemléket, számításokat végeznek és elvi szintű terveket dolgoznak ki. A munkáikat a hét végeztével bemutatják és a város rendelkezésére bocsátják. A MEPS kimondottan szemléletformáló oktatási rendezvény, ahol lehetőség nyílik ismerkedésre, az egyetemek különböző oktatási szokásainak, az országok eltérő szabványainak megismerésére, és a város felfedezésére is – derül ki a közleményből.
A munka nemzetközi csapatokban történik, egyetemi oktatók felügyelete mellett. A MEPS egyben egyetemi tantárgy is. A rendezés jogát a három ország egyetemei forgószínpad-szerűen látják el, így a szervező országokban háromévente rendeznek MEPS-et (Magyarország-Ausztria-Csehország).
Az egyhetes oktatási rendezvény egy hivatalos bemutatóval zárul. A hallgatók a város képviselőinek előadják terveiket, és így szerzik meg osztályzatukat is. A kidolgozott tervfeladatok szellemi tulajdona a városra száll.
A megnyitót követően a Dorottya ház rendezvénytermében tartják a szakmai eligazítást és a csapategyeztetéseket is. Ez a rendezvényterem lesz az a pont, ahol a csapatok elkészítik a helyszínen szerzett ismeretek alapján a projektmunkájukat, melyet a hét végén a témákban érdekelt meghívott szakmai hallgatóság, közönség előtt prezentálnak.
A szakmai prezentáció és zárás május 31-én, 10 órától lesz a városháza dísztermében.