Navracsics Tibor: Kaposvárnak központi szerepe van a térség fejlesztésében

2024. 05. 16., csütörtök, 17:58

Olyan folyamatokat kell beindítani, amelyek a Dél-Dunántúlon is meghozzák a gazdasági növekedést – hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszter csütörtöki kaposvári látogatásán. A tárcavezető kiemelte: Kaposvárnak központi szerepet van a régió fellendítésében.

Kaposvár célja, hogy Magyarország tíz legfejlettebb városa közé tartozzon – húzta alá a sajtótájékoztatón Szita Károly polgármester. – Ezért indítottuk útjára az újraiparosítási programunkat, amelynek két zászlóshajója a gépipar és az élelmiszergazdaság. Célunk, hogy megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság és emelkedjenek a kaposvári bérek. Épp ezért olyan fejlesztésekre van szükségünk, amely magasabb hozzáadott értékkel rendelkezik, hiszen ez viszi felfelé a kaposvári béreket.A városvezető elmondta: készül a dél-dunántúli régió mintaprogramja, amely Kaposvárt és agglomerációját is magába foglalja. – Néhány dologban kértem Miniszter úr támogatását. Szeretnénk bővíteni ipari parkjainkat, hiszen töretlen a befektetői érdeklődés Kaposvár iránt. Egy 400 hektár fölötti ipari parki övezetet szándékozunk kialakítani, emellett Taszár fejlesztése is nagyon fontos volna az egész térség számára. Az energiafüggetlenségünk megteremtése érdekében pedig a geotermikus energiát szeretnénk behozni a többi, már rendelkezésre álló zöldenergia mell. Régi vágyunk, hogy kétszer kétsávos úton juthassunk el Pécsre az épülő M6-os autópályáig.

A sajtótájékoztatón Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter arról beszélt: a dél-dunántúli régió az elmúlt 34 év legnagyobb vesztese. A mostani célunk az, hogy olyan folyamatokat indítsunk be itt a dél-dunántúli régióban, amelyek korábban az északkelet-magyarországon már megindították a gazdasági növekedést. Ma már egészen nyilvánvaló, hogy ha az adatokat megnézzük, akkor Magyarországon nem egy kelet-nyugati fejlettségi szakadék van, hanem egy észak-déli fejlettségi szakadék. Az északkelet-magyarországi régió is már felzárkózóban van mind jövedelmek, mind a foglalkoztatási statisztikák tekintetében, a közlekedési infrastruktúrában pedig nyilvánvalóan. 

 – A célunk, hogy olyan folyamatokat indítsunk be itt a dél-dunántúli régióban, amelyek megindítják a gazdasági növekedést. Ez magában foglalja a közlekedési infrastruktúra fejlesztését, nagy infrastrukturális beruházásokat, mint például a mohácsi Duna-híd délen, amely reményeink szerint az M6-ost is és közvetve a dél-dunántúli térséget is újra lendületbe hozza. Ebben a koncepcióban kiemelt jelentősége van Kaposvárnak, mint ipari központnak, oktatási-és felsőoktatási központnak, valamint egészségügyi központnak. Egy olyan nagyvárosnak, amely mintegy fordítókorongként viselkedhet a balatoni régió erős gazdasági térsége és Belső-Somogy között. Ez nyilván felelősséggel is jár, Kaposvár azonban már bizonyította, hogy tud térségben gondolkodni.

Hozzátette: ha ezt sikerül megvalósítani, akkor a Pécs - Kaposvár tengely ismét lendületbe tudja hozni a dél-dunántúli régiót. A térség így csatlakozni tud a gyorsabb ütemű, felzárkózó régiókhoz, és közelíti, majd eléri az európai uniós átlagot.

Ezeket olvasta már?