Homokos strand épül a Desedán

2024. 05. 13., hétfő, 13:21

Javítják a víz minőségét is.

A hétfői sajtótájékoztatón Szita Károly polgármester elmondta, a Deseda évről évre népszerűbb, nemcsak a kaposváriak körében, hanem az idelátogató turisták is felfedezték a tavat.

„Kerékpárutat alakítottunk ki, megépítettük a Fekete István Látogatóközpontot, átalakítottuk a büfésort, parkolókat építettünk” – sorolta Szita Károly a fejlesztéseket. Hozzátette, a csónakházat teljes egészében felújították, valamint a strandon is fejlesztettek nemzeti forrásból. „Ráadásul a horgászok is megkapták azokat a lehetőségeket, amelyeket kértek” – húzta alá, majd elmondta: már a Deseda Kemping is épül.

A polgármester hangsúlyozta, eddig mintegy 5 milliárd forintot költöttek a Deseda bővítésére. „A munkát folytatjuk, az előttünk álló másfél évben 570 millió forintot költünk további fejlesztésekre” – tette hozzá.

Tervben van egy homokos strand kiépítése egy 200 méter hosszú szakaszon. A vízminőség javítását fogja szolgálni, hogy a homokos plázs felső részén egy 60 méter hosszú kőgátat építenek a partra merőlegesen, ami felfogja majd az iszapot.

„A fejlesztéseket követően sokkal többen fognak majd fürdeni a tóban, ezért a vízimentés feltételeit is javítani fogjuk csónakokkal, különböző eszközökkel” – mondta a polgármester. Emellett a kerékpárúton található fahidakat is megújítják majd.

„A tervek elkészültek, már a vízügyi hatóságoktól is megkaptuk az engedélyt. Indul a közbeszerzési eljárás” – tette hozzá.

Ezeket olvasta már?