2024. 05. 12., vasárnap, 11:25
A Tour de Hongrie kerékpáros körverseny zárónapján, vasárnap Somogy, Baranya és Tolna vármegyében kell számítani forgalomkorlátozásokra - közölte az Útinform.
A versenyzők Siófokról rajtolnak el, majd a 65-ös főúton Ságvár - Som - Iregszemcse településeken keresztül Tamásiig, majd a 61-es főúton Dombóvárig haladnak. Ezután Sásdra, onnan pedig a 66-os főúton Magyarszékig tekernek és Orfű-Barátúr-Magyarhertelend útvonalon keresztül érkeznek meg Pécsre. A városban két kört tesz meg a mezőny, és a cél az állatkertnél lesz, ahová az első versenyzők várhatóan 16.30 óra körül érkeznek meg.
Az Útinform felhívta a figyelmet: a mezőny elhaladásakor, egy-egy útszakaszon rendőri segítséggel megállítják a forgalmat, és a csomópontokban is rendőri forgalomirányításra kell számítani. A verseny közben - rendőri irányítás mellett - lehetőség lesz az útvonalat keresztező közlekedésre - tették hozzá. A Siófok és Pécs belterületét érintő lezárásokra táblák hívják fel a figyelmet.
Fotó: InfoRádió archív.