Német-magyar védelemipari vállalat érkezik Kaposvárra

2024. 05. 08., szerda, 10:38

A német DND GmbH. és a magyar állami tulajdonú N7 Holding Zrt. vegyesvállalata a kutatás-fejlesztést és a gyártást is a somogyi vármegyeszékhelyen képzeli el.

A Németországban bejegyzett védelmi ipari vállalat a magyar állammal hozott létre vegyesvállalatot DND Hungary Zrt. néven. A cég három fázisban valósít meg fejlesztést Magyarországon, ezek közül kettőt Kaposváron.

Kaposváron egy kutató-fejlesztő központot hoz létre a vállalat, hogy a helyi önkormányzattal, a VIKI Védelmi Innovációs Kutató Intézettel és az Óbudai Egyetemmel együttműködésben védelmi ipari berendezéseket fejlesszen ki. Mindezt magyarországi mérnökök közreműködésével és Magyarországon bejegyzett szellemi tulajdonjoggal. A tervek szerint a beruházás harmadik fázisában már a komplett védelmi ipari berendezések gyártása is Kaposvárra kerül.

Szita Károly polgármester az együttműködés aláírása előtt elmondta, Kaposvár arra törekszik, hogy Magyarország első 10 legfejlettebb városa közé kerüljön, ezért indították el az újraiparosítási programot is, melynek két zászlóshajója a gépipar és az élelmiszergazdaság. – A védelmi ipar megjelenése is ezt a célunkat erősíti majd – hangsúlyozta a polgármester.

A megállapodást egy féléves tárgyalássorozat előzte meg. Szita Károly kiemelte, ebben nagy segítségére volt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Hozzátette, egy tudományos ipari park is készül Kaposváron az Óbudai Egyetem közreműködésével a Keleti Ipari Park végén, egy 5 hektáros területen. Szita Károly elmondta, az ipari park tervezése elkezdődött, amely öt egységből fog állni.

– December 31-én valószínűleg már meglesz a közbeszerzési eljáráson kiválasztott kivitelező is, aki tavasszal elkezdheti az innovációs ipari park építését – tette hozzá. Az öt egység első részlegét pedig a védelmi iparnak szentelik. – Ez teljesítheti ki a folyamatot, ami ma az aláírási ceremóniával elkezdődik – húzta alá.

A dokumentumot Deme László haderőfejlesztésért és innovációért felelős helyettes államtitkár, a VIKI vezérigazgatóhelyettese és Joachim Hutt, a cég vezérigazgatója írta alá.

Joachim Hutt az aláírást követően elmondta, a DND-nek 28 külföldi partnere van, több vállalatuk, gyártósoruk van a világon, többek között Japánban és az Egyesült Államokban is. Azonban Németországon kívül nincs olyan innovációs központjuk, ahol helyi szereplőkkel, helyi cégekkel, helyi felsőoktatási intézményekkel fejlesztenének innovatív termékeket. Ebben Kaposvár lesz az első.

Deme László hozzátette, olyan technológiákat és harci eszközöket fejlesztenek majd a megállapodás alapján, amelyek erősen hozzájárulnak a Magyar Honvédség védelmi képességéhez, jelentősen bővítik a hazai védelmi ipar képességeit is. Kaposváron a tervek szerint drónokat fejlesztenek, amelyek 3D-s térképekkel aknamezők azonosítására, felderítésére is képesek lesznek.

Ezeket olvasta már?