Nagy Attila: épületgépészként meg sem fordult a fejemben, hogy én képviselhetem majd ezt a körzetet

2024. 05. 06., hétfő, 05:20

Kezdettől fogva szívén viseli a körzet sorsát, hiszen maga is itt nőtt fel. Nagy Attilát, Kaposvár 1. választókerületének önkormányzati képviselőjét a megvalósult fejlesztésekről, azok nehézségeiről, a sportolási lehetőségekről, valamint a közösségépítésről kérdeztük.

Ha létezhet igazán vegyes választókerület, hát az Öné ilyen! 

A körzetem valóban különleges. Egyrészt van a kaposfüredi rész, ami családi házas környék, a régi részen még kissé falusias jellegű, és van a Kinizsi lakótelepnek a Búzavirág, Pipacs és Füredi úti része, ami panelházas. A kaposfüredi részen sok a beköltöző, de az „ősfürediek” is ott laknak még abból az időből, amikor önálló település volt Kaposfüred. Az újak között sok a fiatal családos. Nagyon örülök, hogy sok fiatal találta meg itt az otthonát.

A körzetem mindkét részét másért szeretem. Kaposfüredet azért, mert itt születtem, itt nőttem fel, itt az otthonom, így természetesen ide húz a szívem. A lakótelepi részhez is van ugyanakkor kötődésem, igaz, az másmilyen. Amikor kiépült ez a terület, a SÁÉV-nél dolgoztam mint épületgépész, sok lakásba vezettük be a központi fűtést. Fiatal szerelőként jó volt látni egy új lakótelep létrejöttét, akkoriban meg sem fordult a fejemben, hogy valamikor én képviselhetem majd ezt a körzetet a közgyűlésben.

A ciklusának kezdetén mit tartott a legnagyobb problémának a körzetben?

Több probléma is akadt, azonban mindig voltak céljaink. A járda- és útfelújításoknak soha nem lehet a végére érni. Továbbá a lakótelepi részen nem volt még futókör, kondipark, ezek mind a tervek között szerepeltek. A kutyafuttatót is megépítettük, valamint a műfüves pálya és a játszóterek is megújultak – ezek voltak a prioritások az elején. Nyilván egy ciklus alatt nem lehetett mindet véghez vinni, de mostanra ezeket már sikerült megvalósítanunk.

Fő célom volt még, hogy a Deseda könnyen megközelíthető legyen. Korábban össze-vissza szórt út volt itt, szinte akadálypálya, ezért ezzel mindenképpen kezdeni kellett valamit. Mostanra normális úton ki tudunk jutni a Desedához, a szőlőhegyre, a kilátóhoz és a halacskás játszótérhez is.

Milyen fejlesztéseket hajtottak még végre az elmúlt 5 évben?

A 67-es út bővítése sokat segít az itt élőknek, a belterületi útjaink is javarészt megújultak. Elkészült az állomás utcai felüljáró, és teljesen felújítottuk az utakat. Az építés bővítése előtt a Kaposfüredi utat is felújították, úgy terelték vissza az építkezés alatt a forgalmat. Ez okozott egy kis problémát a településrészen, hirtelen ránk zúdult a forgalom, ezért azonnali intézkedéseket hoztunk: traffipaxot, az iskolai zebrához pedig ideiglenes lámpát helyeztünk ki, hogy a gyerekek biztonságosan el tudjanak jutni az iskolához és az óvodához. Több parkolót kellett építenünk, hogy a megnövekedett forgalom miatt többen tudjanak parkolni az intézményeknél.

Ezen felül az Orgona utcán található butikok elé új parkolókat építettünk, így most már mindkét oldalon tökéletesen lehet parkolni. Ez a településrész egyik legforgalmasabb része, vannak itt boltok, butikok, orvosi rendelő, így mindenképpen szükség volt megfelelő parkolási lehetőségekre.

Mi volt az utóbbi évek legnagyobb nehézsége?

A kerékpárutat hiányoljuk leginkább a településrész és a Raktár utca közötti részen, ez még mindig nem valósult meg. Sokat dolgoztam azért, hogy létrejöhessen, de valami mindig az útját állta. Korábban az volt a probléma, hogy nem a miénk volt a terület, utána a Zöld Fűtőmű miatt nem épülhetett meg, mert a távfűtés nyomvonala azon a részen ment.

Jelenlegi ciklusa alatt mire volt a legbüszkébb?

Ha a lakótelepi részen gondolkodom, akkor ott a futókör megépítése jut eszembe. Nagyon szeretik az emberek, akárhányszor járok arra, mindig látok futókat rajta. A kutyafuttató és a kondipark is hasonlóan népszerű, így ezekre is büszke vagyok. A kaposfüredi területen pedig a Deseda megközelíthetőségét emelném ki, hogy már megfelelő minőségű úton juthatnak el a lakók a tóhoz. A tavalyi esztendőben közösen a várossal megvalósítottuk az ivóvízhálózatot is, így a szőlőhegyre már nem csak jó úton lehet kimenni, de rendes ivóvíz is van a telkeken.

Milyen közösségi programokat szerveznek a körzetben?

Elég neves, városszerte ismert programjaink vannak, mint például a Három Királyok Túra. Emellett minden évben tartunk március 15-i ünnepséget és trianoni megemlékezést is. A nyár végén rendezzük a káposztás ételek főzőversenyét, amelyen minden évben sokan vesznek részt. Az ősz folyamán az 56-os forradalomról emlékezünk meg, rendhagyó módon mi nem a forradalom kitörésének napján, hanem „a remény utolsó estéjén”, mielőtt az oroszok bevonultak. Az év végén adventi gyertyagyújtást is tartunk, valamint karácsonyváró vacsorát szervezünk a nyugdíjasoknak, amin a polgármester úr is részt szokott venni.

Meglehetősen sok sportolási lehetőség áll a körzetben lakók rendelkezésére, korábban már említette a futókört és a kondiparkot is. Milyen egyéb lehetőségeik vannak még a lakóknak?

A Deseda közelsége sok lehetőséget biztosít. Lehet kerékpározni, túrázni vagy akár sétálni a parton. Füreden működik a futball sportegyesület is, ez is jó lehetőség a mozgásra. A fiatal korosztálynak van két lakótelepi játszótér, amit használhatnak, valamint egy az iskola területén. Ezeket tavasszal megújítottuk, de lehetne még tovább fejleszteni őket. A kilátó melletti halacskás játszóteret is nagyon szeretik, nem csak a helyiek, a város több pontjáról látogatják a családok.

Kaposfüreden sajnos nem tudtunk még futókört megvalósítani, pedig helyszín lenne hozzá. A Napsugár intézettel szemben van egy nagy üres önkormányzati terület, már az elődöm és én is próbálkoztunk azzal, hogy egy szabadidős részt alakítsunk ki műfüves pályával, kosárpályával, akár futókörrel. Ezt nem tudtuk még megvalósítani, de nagyon szeretnénk, igény is lenne rá.

Mik a céljai a következő évekre, ha megválasztják?

Szívügyem a Deseda megóvása, a partvédelmet nagyon szorgalmazom. Tavaly sikerült egy hosszú szakaszt elkészíteni. A Magyar Országos Horgász Szövetség pályázott, önerőként hozzájárult a város 7 millió forinttal, onnan még sikerült egy folytatást kiharcolnom, ami nagyon nagy kárt szenved a hullámveréstől. Az a rész kapott most egy kövezést, de tovább is folytatni szeretném a Deseda megóvását, hiszen vannak olyan területek, ahol a kerékpárút és a part között már nincs több három méternél, ezzel tehát mindenképp foglalkozni szeretnék.

Fontosnak tartom még a kerékpárút mielőbbi megépítését, a tervek már kész vannak, csak a forrást kell hozzá találni.

Emellett nagyon jó lenne, ha az előbb említett, Napsugár előtti területtel is tudnánk foglalkozni, valamint szeretném bővíteni a játszótereket is.

A lakótelepi részen a legnagyobb problémát az egyre több autó okozza, ezért az út- és járdafelújítás mellett legfőbb feladatunk az új parkolóhelyek kialakítása, erre programot is hirdetett a város. Kaposfüreden nagyrészt rendben vannak a belterületi útjaink, itt a járdafelújítások a legfontosabbak.

Ezeket olvasta már?