2024. 05. 04., szombat, 05:05
Alapítása óta nem történt annyi fejlesztés a Donnerben, mint az elmúlt esztendőkben, de a jövőbeni tervekből sincs hiány, egy ciklus kevés is lesz a megvalósításukhoz – mondta a portálunknak adott interjúban dr. Szép Tamás, a városrész önkormányzati képviselője.
Néhány éve még kevés képviselőtársa cserélte volna el Önnel a saját körzetét, Ön viszont 1998 óta képviseli a donnerieket...
Sosem tagadtuk, hogy volt probléma, de erre többféle megoldást is kidolgoztunk. A közbiztonság sokat javult, s elindult a városrész rehabilitációja is. Egyébként meg a Donner a legnagyobb területű körzet a vármegyeszékhelyen, a városközponttal dél felől szomszédos, családi házas övezettel, több mint 5000 itt élő emberrel, akik nem csupán kaposváriak, de donneriek is, és ezt sokszor ki is kérik maguknak. Erős és összetartó a közösség legnagyobb része, akik önálló kis városként tekintenek a területre. Persze, még van egy-két csörte az itt élők között, de nagyon sokat javult a helyzet az elmúlt években, hiszen mi is sokat dolgoztunk és a lokálpatrióták is sokat tettek a városrészért!
Milyen fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt években?
A fejlődés és a megszépülés évei vannak mögöttünk. Nem történt korábban ilyen nagyságrendű út- és járdafelújítás, mint az utolsó öt évben. Készült továbbá egy korszerű játszótér ott, ahol addig nem volt, a régebben általános iskolaként működő épületbe – bővítést és korszerűsítést követően – a levéltár költözött be, mellette a Szent Kereszt templom előtti területet ugyancsak felújítottuk, új burkolatot is kapott. Nem hagyhatom ki a listáról az óvodafelújításokat, az új zebra létesítését és a közvilágítás korszerűsítését sem.
Ha pedig a nagyobb beruházásokat sorolom, akkor említést kell tenni erről a helyről is, ahol most állunk. A Jókai liget a város legrégebbi közparkja, ezt is felújítottuk. Gyalogos járda, mellette kerékpárút épült, a veszélyes fákat kivágtuk, újakat ültettünk, parkosítottunk. Mindezeken felül megvalósult az egész várost érintő beruházás is, amikor megépült a Kaposvári Közlekedési Központ: egymás mellé került a buszpályaudvar (távolsági, helyi) és a vasút, közös peronjuk lett. Ilyen jellegű fejlesztés az országban elsőként nálunk valósulhatott meg. A leglátványosabb változás az Esterházy híd, az új függőhidunk megépítése volt. Ez a híd köti össze a Donnert a belvárossal, biztonságosan használható gyalogosan és kerékpárral is. És az új közúti felüljáró is nagy segítség, hiszen így már két úton is átjuthatunk a vasút felett, nagyban megkönnyítve a városrészek közötti közlekedést.
Van-e olyan, amire a felsoroltak közül a legbüszkébb?
A nagyberuházások is fontosak, de nekem a már említett, a Bartók utca és a Körös utca sarkán újonnan létrejött játszótér az egyik legkedvesebb, hiszen az én kezdeményezésemre épült. Nagyon sok mindennek névadója is voltam Kaposváron, és javasoltam, hogy a játszótereknek is legyen neve. Az önkormányzatnál az egyik kollégám említette Fésűs Éva mesefigurái közül a Neszepisze nevet, amire én rögtön „lecsaptam”, mert nagyon hangulatosnak vélem.
Mi volt az elmúlt években igazán kihívást jelentő nehézség?
A nehézségek egyben terveket is jelentenek. A Donner lakói között a közhangulatot nagymértékben befolyásolja a komfortérzetük, a 21. században nem megfelelő lakhatási körülmények. Jelenleg még vannak olyan belső udvarok, amelyek a 19. század végi minőséget mutatják. A legnagyobb gond, hogy az ingatlanok többsége nem önkormányzati tulajdonban van.
Mit tervez a következő évekre, ha megválasztják?
20 éve „vesszőparipám” a Donner rehabilitációja. Nagy előnye ennek az övezetnek, hogy közel van a városközponthoz, családi házas övezet, dombokra felmenő utcákkal. A munkát elkezdtük, egy 20 milliárdos programot hajtunk végre, amelynek az első beruházásai elkészültek, a romos házak bontása folyamatos.
A következő időszak feladata a városrész egy nagyobb területét érintő megújítás elvégzése: az önkormányzat megvásárolt és elbontott pár ingatlant, amelyek helyébe minőségi, kisvárosi jellegű sorházakat tervezünk. Fejleszteni kell, de ez bontással kezdődik. Ez a munka kicsit türelemjáték is, hiszen a világ összes pénzét el tudnánk költeni. Vannak forrásaink, ezekből folyamatosan halad a munka, de hogy felgyorsítsuk, természetesen pályázni fogunk különböző forrásokra.
Tervben van még a Virágfürdő mellett egy négycsillagos szálloda építése is, ez is óriási lehetőségeket hordoz magában. És a Kapos partjára is készültek már látványtervek, bízom benne, hogy ott is előre tudunk lépni.
A teljes kivitelezésre ugyan egy ciklus nem elegendő, de remélem, elindulnak az építkezések, és a megkezdett munkát be tudom fejezni, mert ezt igazán szívügyemnek tekintem.
Most nem mint képviselőt kérdezem, hanem Szép Tamás kaposvári lakost: mik a tervei a jövőben?
Magánemberként a terveim között szerepelnek az unokáimmal való közös programok, és az írás is: a családom történetének, a Kaposvári Nemzeti, majd később a Polgári Casino történetének a megírása, és az irodalomra, versekre is több időt szeretnék szentelni.
Ön a közösségépítésében, illetve a kulturális javak megőrzésében és teremtésében is élen jár.
A Kaposvári Polgári Casinót 1995-ben a kezdeményezésemre hoztuk létre, 1998 óta elnöke is vagyok, és remek programokat szervezünk, akár más kaposvári egyesületekkel közösen.
Magam a kultúra megőrzésén, megerősítésén dolgoztam mindig is. A szenvedélyem ez iránt soha nem fog elmúlni, ahogyan a donneri közösség és a városrész iránt sem: mindkettő örök szerelem.