2024. 04. 24., szerda, 12:26
Több mint kétmilliárd forintból épít új gyártócsarnokot a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. az Északi Ipari Parkban. Szita Károly polgármester szerdán, az ünnepélyes alapkőletételen arról beszélt: a legnagyobb öröm, amikor kaposvári vállalkozások fejlesztenek, hiszen az azt mutatja, hogy a cégek bíznak a városban és a közösségben.
Az új 5000 négyzetméteres gyártócsarnok alapkőletételén Szita Károly polgármester felidézte a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. történetét. Majd kiemelte: Kaposvár célja, hogy az ország 10 legfejlettebb városa közé tartozzon. – A város életében fontos az újraiparosítás, hogy világcégek érkezzenek ide. A legnagyobb öröm azonban az, amikor a kaposvári vállalkozások döntenek úgy, hogy előre mennek, éreznek erőt magukban, bíznak a városban, a közösségben, fejlesztenek és építenek.
Gelencsér Attila a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: Kaposvár közössége büszke lehet a Szabó Fogaskerékgyártó Kft.-re. – Azért fontos, az ő példájukat szem előtt tartani, mert azt szeretnénk, ha több olyan vállalkozás lenne, amely hasonló sikereket mutat fel. A semmiből felépíteni egy üzletet felemelő érzés lehet.
Szabó Krisztián a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. ügyvezetője elmondta a cég életében komoly mérföldkő a mostani beruházás. – Öt hektáron, több mint 2 milliárd forintból egy 5000 négyzetméteres csarnokot építünk. 3500 négyzetméterre hozzuk át a gyártórészlegünket, 1500 négyzetméteren pedig raktározási, logisztikai központ működik majd. Emellett modern CNC gépeket is üzembe helyezünk majd.
A területen egy tanműhelyt is kialakítanak majd, hiszen a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. duális partnerként fogadja a MATE Kaposvári Campus gépészmérnök hallgatóit. Így a fejlesztés a szakember utánpótlás szempontjából is kiemelten fontos.
A cég mintegy ötven éve sikeresen működik Kaposváron. Jelenleg elsősorban a mezőgazdasági gépipar számára gyártanak fogaskerekeket, de a jövőben nyitnának a jármű-és védelmi ipar felé is. Emellett saját termékfejlesztésben is gondolkoznak, elsőként egy hajtómű családot dobnának piacra.