A gyermekekben van a jövő Kaposváron is

2024. 04. 20., szombat, 12:17

„Köszönettel tartozunk minden fiatalnak, aki a gyermeknevelés útjára lép!” - hangsúlyozta pénteken Szita Károly a Családbarát Települések Expóján Kecskeméten, ahol államtitkárok és demográfiai szakemberek között szólalt fel.

Kaposvár polgármestere a konferencián kiemelte: a gyermekvállalás támogatása rendkívül fontos ügy, amelyet a somogyi vármegyeszékhely vezetése súlyának megfelelően kezel. Ennek is köszönhető, hogy Kaposváron tavaly 115-tel több gyermek jött világra, mint tíz esztendővel korábban. A város tovább folytatja erőfeszítéseit a családbarát környezet kialakításáért. „Ha van gyermek, van jövő!" - tette hozzá Szita Károly.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára  arról beszélt, hogy a család a nemzet legkisebb egysége, és egyszerre jelképez „szeretettel teli közösséget, összetartást és hegyeket mozgató erőt”. Mint mondta, a családoknak köszönhető a történelem folytonossága is, hiszen „az egymást követő nemzedékek kitartása és helytállása vezetett minket a jelenig”. Ezért közös feladat a családok áldozatos, sokszor embert próbáló munkáját az élet minden területén meghálálni: ebből a gondolatból indult el a családbarát fordulat 2010-ben.

Latorcai Csaba, a Közigazgatás és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy a kormány azért dolgozik, hogy szellemi, lelki és anyagi értelemben egyaránt erős családok alkothassák a nemzet gerincét, amelyre építve biztosítani lehet a nemzet megmaradását; minden eddigi és jövőbeni kormányzati intézkedés, támogatás ezt a célt szolgálja.  

Ezeket olvasta már?