2024. 04. 18., csütörtök, 09:22
Nem akarok olyan várost vezetni, ahol a közbringák szanaszét hevernek, mint ahogyan Budapesten látható – mondta Szita Károly a csütörtöki közgyűlésen. A polgármester hangsúlyozta: a Kaposvári Tekergő elindulása után „sikított is”, amikor azt látta, hogy az elektromos rásegítésű, egyébként nagy sikert arató bringákat nem mindenki használja úgy, ahogyan kell.
A városvezető a rendszer fenntartásáról elmondta: számol azzal, hogy egy darabig még veszteséges lesz, ez részben a bevezető ár miatt van (később közepes árszínvonalat állapítanak majd meg), másrészt azért, mert még nem derült ki, szükség lesz-e még nagyobb lefedettséget biztosító újabb dokkolókra és bringákra, amelyek révén – a fenntartás fajlagos költségeit csökkentve – még többen vennék igénybe a szolgáltatást.
Szita Károly kitért arra is, a bringákat folyamatosan szervizelik is, illetve munkát ad a dokkolók közötti szállítás is. Utóbbira azért van szükség, mert a tekergő használata nem egyenletes az egyes dokkolók között, így a szolgáltatónak figyelnie kell arra, hogy a népszerűbb állomásokon mindig legyen bérelhető kerékpár.