Kaposvári és ismételt somogyjádi siker az értékvetélkedő döntőjében

2024. 04. 18., csütörtök, 08:56

A Kaposvári SZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola Kero bölcsei és a somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola Jádi hungarikomák nevű csapata immár második alkalommal nyerte az Értékeink vármegyén innen című Hungarikum vetélkedő szerdai döntőjét a kaposvári Vármegyeháza Dísztermében, ahol hét általános- és hat középiskolás csapat küzdött meg az értékes nyereményekért.

A Somogy Vármegyei Önkormányzat által szervezett vetélkedőn a diákok ezúttal is elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával bizonyíthatták be, mennyire ismerik szülőföldjüket, Somogyország értékeit. Az elsőre otthon készültek fel a versenyzők, egyperces videót kellett készíteniük egy olyan értékről, mely nem szerepel még az értéktárban, de érdemesnek tartják arra. A feladatok között szerepelt az iskola vagy a település szülötte vagy a környezetükben lévő író/költő művéből egy-egy részlet előadás, a Kincses Somogy című filmhez kapcsolódó, valamint a huszárokról szóló kérdések, illetve címer- és népdalfelismerés, de múzeumi kérdésekre is válaszolni kellett a versenyzőknek. 

Díjazottak

Középiskolák:

1. Kaposvári SZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola - Kero bölcsei csapata
2. Siófoki SZC Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskola - Aranycsapat
3. Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium - Értékőrzők

Általános iskolák:

  1. Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola - Jádi hungarikomák
  2. Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája – Kincskeresők
  3. Szennai Fekete László Általános Iskola - Erdei nenyúljhozzám

Díjazás

Az általános iskolák harmadik helyezettjei 15 ezer forint, a másodikok 20 ezer, míg a nyertesek 25 ezer forint/fő értékű belépőt nyertek a Zselici Csillagparkba. A középiskolások hasonló értékben virtuális valóság élményprogramon vehetnek részt a Mosolygyár Egyesületnél. Mindkét korosztály első helyezettje a Csiky Gergely Színház felajánlásának köszönhetően 5 főre szóló belépőjegyet vehetett át.

Különdíjak

2 db 5 fő részére szóló belépőjegy a Rippl Rónai Múzeum kaposvári intézményeibe, Somogyország színe-java könyv. A különdíjakat a nem helyezést elért csapatok kapták: Mesztegnyői Rétisasok, Babócsai Nárciszok, NASZI Csipet-csapata.
Ezeken felül Lőrincz Sándor 8 csapatnak készült könyvajándékkal, míg a Sefag Zrt. valamennyi résztvevőnek egy-egy Agancsozó társasjátékot adott át.

Az első helyezett csapat mindkét kategóriában bejutott az országos Hungarikum versenyre, mely 2 napos lesz.

Ezeket olvasta már?