2024. 04. 02., kedd, 07:35
Negyedik alkalommal tartott húsvéti családi napot a lovasklub.
Ügyességi játékokkal, lovaglással, nyuszisimogatóval és családias hangulattal
vártak minden kicsit és nagyot a Meistro Lovastanyára egy nyuszivárás előtti
kikapcsolódásra.
A nagyszombati, ingyenes programra minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
- Kicsit megijedtünk, amikor már délelőtt 10 órakor betelt a nagy parkolónk is, ezért meg kellett nyitnunk a legelőnket is, hogy a többszáz autó elférjen - mesélte Meiszterics László, a lovasklub vezetője, aki azt is elmondta: ezúttal elmaradt a nagy durranás, ugyanis a somogyi huszárok úgyúja nem sült el, így végül egy puska dörrenése indította el a nagy tojáskeresést.
- Kétezer csokitojást rejtettünk el a tanyán, amit a gyerekeknek kellett megkeresniük. Nagyon örültünk neki, hogy ilyen sokan eljöttek, minket is meglepett ez a hatalmas látogatószám. Az udvaron és a lovaspályákon közben folyamatosan mentek a játékok a pecsétekért. Sajnos mindenhol óriási sorok képződtek, mert a vártnál jóval több gyerkőc érkezett - mondta a klubvezető.
Többen kérdezték tőle, hogy miért nem szed belépőt a rendezvényre. Erre Meiszterics László azt válaszolta: a produkciók ingyen voltak, a segítő lovaslányok szüleikkel, nagyszüleikkel szívesen közreműködtek.
- A sok gyermek közül szinte biztos, hogy jó néhányat megmérgezett ez a sport és később lovaglóbérletet fognak venni. Sok pedagógus is ellátogatott hozzánk szülőként, akik vissza fognak jönni osztálykirándulásra. Nekünk ez a legfontosabb.
A rendezvényre ellátogatott Roli bohóc, Máj Péter pedig többször tartott a nap folyamán interaktív előadást a huszárokról.
