2024. 03. 25., hétfő, 15:15
A Somogy Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal harmincas éveiben járó kaposvári férfival és öt társával szemben, akik bűnszövetséget alkotva állítottak elő, termesztettek és kereskedtek drogokkal, és fogyasztották is azokat.
A kábítószer-kereskedői hálózat csúcsán a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű kaposvári férfi állt, aki 2022-től kezdődően 2023 márciusáig több embertől is szerzett be drogot döntően tovább értékesítés, kisebb mértékben pedig saját használat céljából. A vádlott az amfetamint ugyanakkor saját maga állította elő, melyhez egy Budapesten bérelt raktárban tárolt présgépet használt a tömörítéshez. A vádlott a birtokában lévő kábítószerekből a vádban szereplő három társának is értékesített, melynek mennyisége közel 400-szorosan meghaladta a csekély mennyiség felső határát, azaz különösen jelentős mennyiségű volt, ebből pedig több mint 3,5 millió forint bevételre tett szert. A vádlottnak emellett a társai több helyen – így a lakásukban, vagy az általuk bérelt raktárban – rejtekhelyet is biztosítottak a drogok tárolásához.
A vádlott társa volt egy tatabányai férfi, aki a tőle vásárolt kábítószereket az általa lakott ingatlanon található lakókocsiban tartotta. A férfi a drogból a munkatársai, alkalmazottai részére ellenérték nélkül adott át drogot, míg ismeretlen üzlettársai részére ellenérték fejében értékesítette azt. A két férfi között olyan szoros barátság alakult ki, hogy a kaposvári férfi az amfetamint beszerzési áron, míg a kokaint barátságukra tekintettel ellenérték nélkül adta tettestársának, aki a fennálló bizalmi viszony alapján saját használatra bármikor magához vehetett a nála raktározott drogból, aminek a mennyiségét minden esetben lemérte és felírta, majd elszámolt vele.
A kaposvári férfitól vásárló két másik vádlott szintén nagyobb mennyiségben kereskedett a drogokkal, egyiküknek továbbá saját kannabisz ültetvénye is volt a családi házában, a leszüretelt növényekből – az értékesítésre szánt adagon felül – még vajat és kábítószeres süteményt is készített.
Az ügyészség emellett vádat emelt két, az értékesítési lánc alsóbb szintjén álló somogyi férfival szemben is, akik saját ismeretségi körükben maguk is kereskedtek kábítószerrel, sőt egyiknek még kábítószertől bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége és eltiltás hatálya alatti járművezetés vétsége miatt is felelnie kell.
A kábítószer-kerekedő hálózatra a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2023 márciusában csaptak le, az akció eredményeként a vádlottak közül négyen kerültek letartóztatásba, míg ötödik társuk kezén 2023 októberében kattant a bilincs.
A Somogy Vármegyei Főügyészség a szerteágazó, számos kábítószer-fogyasztót is érintő nyomozás során valamennyi vádlottal egyezséget kötött, akik közül a négy, jelentős mennyiségű droggal kereskedő vádlott az ügyészség 5 és 7 év közötti végrehajtandó börtönbüntetésre vonatkozó egyezségi ajánlatát elfogadta, és beismerő vallomást tettek.
Az egyezség alapján történt vádemelés alapján az ügyben a Kaposvári Törvényszék fog határozni.