Töretlen a Kaposvári Campus népszerűsége

2024. 03. 20., szerda, 13:05

A tavalyi rekordévhez képest közel azonos jelentkezéseket produkált az idei általános felvételi eljárásban a MATE Kaposvári Campus. 3145 jelentkezés érkezett a képzésekre, ebből 917-en első helyen jelölték meg az intézményt - hangzott el kedden a témával kapcsolatos sajtótájékoztatón.

Az első helyes jelentkezéseket tekintve az alapképzések népszerűsége 4 százalékkal, míg a mesterképzéseké 13 százalékkal emelkedett - ismertette az adatokat a MATE Kaposvári Campus főigazgatója. Vörös Péter kiemelte: – A pedagógiai képzések népszerűsége az – első helyes jelentkezők – tekintetében tavaly ugrásszerűen, 61 százalékkal nőtt a 2022-es évhez képest, az idei évben ez még további 29 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez viszonyítva. A 2023-as rekordjelentkezéseket is meghaladva a gyógypedagógia, az óvodapedagógus és a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakot közel 20 százalékkal többen jelölték meg első helyen. Míg a tanító szak esetében megdupláztuk a tavalyi évi jelentkezéseket.

A műszaki képzési terület népszerűsége töretlen, a gépészmérnöki alapszakra 7 százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly. A vállalati igényekre reagálva idén előszőr meghirdettük a gépészmérnöki alapszakot levelező formában is. Az agrárképzések közül a legnépszerűbbek között van a mezőgazdasági mérnök, az állattenyésztő mérnök, valamint a lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki alapszakok. A gazdaságtudományi képzési területen nagy népszerűségnek örvend a kereskedelem és marketing, a pénzügy és számvitel, a gazdálkodási és menedzsment alapszak, de szép számmal jelentkeztek vezetés és szervezés mesterképzésre. A művészet és művészetközvetítés képzési területen továbbra is kiemelt érdeklődés mutatkozik a színművész,valamit a fotográfia és a látványtervezés szakok iránt. Az első helyes jelentkezők 53 százaléka a pedagógus képzési területet, 22 százaléka az agrárképzési területet, 13 százaléka a gazdaságtudományi képzési területet, több mint 8 százaléka a művészet- és művészetközvetítés képzési területet, míg 3 százaléka a műszaki, informatikai területet választotta.
Gombos Péter főigazgató-helyettes kiemelte: – A beiskolázási időszakban több mint hatvan középiskolába látogattak el a Kaposvári Campus oktatói és hallgatói, hogy népszerűsítsék a képzéseinket. Külön öröm, hogy a mesterképzések is egyre keresettebbek, ez pedig azt jelenti, hogy az alapképzéseken jól érzik nálunk magukat a hallgatók. 
Az eseményen elhangzott: ezek a felvételi adatok különös örömre adnak okot annak fényében, hogy idén a szakképzési struktúra változása miatt várhatóan kevesebben fognak érettségizni.

Ezeket olvasta már?