A vád szerint inzulinnal akarta kiirtani a családját az apa

2024. 03. 04., hétfő, 12:20

Még a legszövevényesebb krimiregényekben is ritkán olvasni olyan döbbenetes történetet, amit egy somogyi kistelepülésen élő férfi eszelt ki azért, hogy végezzen a saját családjával. K. Györgyöt emberölés előkészületével vádolják, amiért felbérelt valakit azért, hogy segédkezzen neki – írja cikkében a blikk.hu.

A lap munkatársa pénteken az egyik Somogy vármegyei településen megtalálta a célponttá vált anya-fia párost. Mint kiderült, a 30 éves fiatalember rendőrként dolgozik, ezért nem beszélhet a történtekről. Láthatóan megviselték őket az események.

A fia éppen szolgálatban volt, amikor az édesapját őrizetbe vették. Az anyukájával, Rozival nem is tudtak semmit arról, hogy a férfi mire készül. Sokként érte őket, teljesen ledöbbentek a hír hallatán. Mióta három éve elmenekültek tőle, nem hagyta őket békén. Csak akkor kezdődött az igazi bosszúhadjárata. A fiát tavaly novemberben egy hét alatt négyszer is kihallgatták – magyarázta lapunknak a család egyik közeli ismerőse.

A Blikk úgy tudja, K. Györgyöt elfogása után összeférhetetlenség miatt a pécsi kapitányságra vitték. Értesüléseik szerint több ügy is folyamatban van ellene, amelyek felgöngyölítésén a Nemzeti Védelmi Szolgálat is dolgozik.

A férfi közel harminc évig élt élettársi kapcsolatban O. Rozáliával, akivel közös gyermekük is született. Az együttélésük alatt az agresszív családfő rendszeresen bántalmazta a nőt, aki ezért a már felnőtt fiukkal 2021 januárjában egy másik faluba költözött. Az ötvenes éveiben járó férfi ezután sem hagyott fel a háborgatásukkal: folyamatosan zaklatta, fenyegette őket, tavaly ősszel pedig arra az elhatározásra jutott, hogy meg is öli őket. Ekkor egy ismerőse közvetítésével jutott el egy személyhez, akit megbízott, hogy gyermekét és korábbi élettársát vigye olyan helyre, ahol ő inzulintúladagolással végezhet velük.

A megbízási díj 300 ezer forint volt, amelyből 24 500 forintnyi előleget adott egy kaposvári áruház parkolójában a megbízottnak. Sőt, kérésre még fotókat is átadott a „szeretteiről” az azonosításuk érdekében. A zsaruk viszont megneszelték és elfogták.

„Gyuri nagyon agresszív, sokat bántotta a családját. Annak idején még a saját apját is leszúrta egy késsel, amiért börtönben is ült. Korábban egyébként az utca másik végében éltek, ezt a házat a fiuknak vették, de csak ő lakott itt, mióta elmenekültek tőle. Rozi sokat panaszkodott rá, hogy verte, bántalmazta” – mesélte egy utcabeli.

Egy másik ismerős elmondta, hogy K. György súlyos cukorbeteg, az elmúlt időszakban többször is elvitte a mentő. A betegsége miatt inzulinoznia is kellett magát, így kézenfekvő lehetett számára, hogy a gyógyszer túladagolásával oltsa ki a családtagjai életét.

Ezeket olvasta már?