2024. 02. 16., péntek, 13:10
Németh Istvánné kérte, a város megépítette.
„Próbáljuk megteremteni annak a lehetőségét, hogy ebben a lakótelepi környezetben a kutyások kutyafuttatóval rendelkezhessenek annak érdekében, hogy rendezett körülmények között tudjanak együtt élni kedvenceikkel” – hangsúlyozta a polgármester a pénteki sajtótájékoztatón.
Németh Istvánné levelet írt az önkormányzatnak, hogy a Béke utca környékén is legyen kutyafuttató. A beruházás tízmillió forintból készül el, a hely megtalálását a lakók a városvezetésre bízták, így a Béke utcai garázsház mellett terül majd el az új kutyafuttató.
„A helyet megtalálni mindig a legnehezebb, mert olyan helyet kell találni, ami mind a kutyatartóknak, mind a kutyával nem rendelkező lakóknak megfelel” – emelte ki Szita Károly.
Kaposváron ez lesz a negyedik kutyafuttató. Korábban a Cseri parkban, a Sávház elé és a Búzavirág utcában is épült egy.
A munkálatok még zajlanak, a városvezető elmondta, hogy még be kell kötni az ivókutat, valamint padokat is állítanak a terület mellé.
„Nagyon remélem, hogy ennek a kérésnek a teljesítésével lehetőséget tudtunk biztosítani arra, hogy mind a kutyások, mind a kutya nélküliek örüljenek egy ilyen létesítmény megépítésének” – tette hozzá.
Filó Lajosné a lakók nevében mondott köszönetet mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult a kutyafuttató megépítéséhez. „Nagyon nagy segítség ez nekünk, ugyanis a lakótelepen sok idős ember van, akinek az egyetlen kedvence a kiskutyája” – mondta.