Várhatóan a Mercedes vagy az MAN szállítja majd Kaposvár elektromos buszait

2024. 02. 15., csütörtök, 13:35

Bár a közbeszerzés még nem zárult le, azt már tudni lehet, hogy sikeres eljárás esetén a két nagy gyártó egyike lesz a befutó. E két cég adott ugyanis ajánlatot arra a kaposvári kiírásra, amelynek célja az, hogy a jelenleginél is korszerűbb és környezetet jobban kímélő járműflotta szolgálja ki a helyi közösségi közlekedést.

Szita Károly polgármester a csütörtöki közgyűlésen elmondta: a biogázzal és sűrített földgázzal működő flotta mindaddig olcsóbban üzemelt, amíg a futott kilométerek miatt nem volt szükség a nagyobb javításokra, illetve amíg az energia ára meg nem ugrott. 

A flotta fenntarthatóságát ugyanakkor most az szolgálja, hogy elektromos buszok álljanak forgalomba, amelyek energiaigényét helyben termelné meg a város, sőt, a naperőművel előállított áram tárolását is megvalósítaná.

Korábban már megírtuk, hogy a tervek szerint 10 db szóló, 3 db csuklós, 2 db midi, 2 db mini buszt szerez be a város. A miniben 30, a midiben pedig 50-60 fő utazhat egyidejűleg. 

A téma a március elsején életbe lépő jelentős kedvezményrendszer kapcsán került elő. Ennek lényege az, hogy a Kaposvár kártyával rendelkező 65 év alatti nyugdíjas kaposváriak, illetve a 6 és 14 év közötti tanulók jelképes összegért, egy vonaljegy áráért, mindössze 315 forintért vásárolhatnak havibérletet.

A kedvezménnyel azok a tanulók is élhetnek, akik vidéken laknak, de a városban tanulnak.

Ezeket olvasta már?