Győzelemmel kezdték a tavaszi szezont a Közutasok a férfiteke Szuperligában

2024. 01. 29., hétfő, 13:45

A csapat hazai pályán a sereghajtó Pápai Vasas TK együttese ellen szerezte meg mindkét bajnoki pontot.

A somogyiak ifjúsági együttese is diadalmaskodott, így mindkét társulat őrzi első helyét a legfelsőbb osztályban.

Sziklási Tibor, aki a téli szünetben egyéni és összetett ifjúsági országos bajnoki címet szerzett, bekerült a Pápa elleni kezdőcsapatba, s ha már ott volt, élt is a lehetőséggel, hiszen a kaposváriak legeredményesebbje volt.

A mérkőzés előtt két nappal szólt Horváth László vezetőedző, hogy kezdeni fogok – fogalmazott Sziklási Tibor, aki a minap Kaposváron készülhetett a felnőtt válogatott tagjaként, azaz már nem csak az U23-as nemzeti együttesben számítanak rá.

Nagyon örültem a lehetőségnek, s bíztam benne, meg tudom mutatni, mire vagyok képes. Ehhez mérten készültem fizikálisan és mentálisan, s odafigyeltem a pihenőidőmre is. Aztán úgy alakult, hogy az ifjúsági mérkőzésen is be kellett szállnom, hiszen mindenképpen nyerni akartunk, s végül össze is jött a diadal.

A felnőttmeccsen nem úgy kezdtem, ahogy szerettem volna, de a második hatvanra már összeszedtem magam – tette hozzá az ifi ob-győztes.

Ki akartam hozni magamból a maximumot, hogy lássák, lehet rám számítani, s a későbbiekben is helyet kapjak a szuperligás egyletben – foglalta össze a történteket.

Investment Közutasok Kaposvári TK–Pápai Vasas TK 6–2 (3565–3300)

Eredmények: Farkas Sándor 555–Kiss Sándor 571 (1:3); Németh Máté 592–Müller Károly 500 (3:1); Kovács Gábor 602–Bódai Ferenc 556 (3:1); Nagy Gergő 603–Nagy Máté 616 (1:3); Botházy Péter 603–Molnár János 545 (4:0); Sziklási Tibor 610–Rieger Zsolt 512 (4:0).

Az ifjúsági mérkőzésen: Investment Közutasok Kaposvári TK–Pápai Vasas TK 4–0 (1083–1029). Eredmények: Leposa Olivér (Sziklási Tibor) 537–Szabó Zsombor 535 (2:2); Juhász Bence 546–Tekán Barnabás 494 (3:1).

Az NB II. Nyugati csoportjában szereplő Közutasok Kaposvári TK a Jobb Dáma SE otthonában aratott 5–3-as győzelmet.

Jobb Dáma SE–Investment Közutasok Kaposvári TK II. 3–5 (3052–3153)

Eredmények: Sárai Tamás 510–Kis Richárd 556 (2:2); Pulai Dániel 481–Ripli Benedek 494 (1:3); Szilágyi András 532–Wagner Mihály 517 (2:2); Németh Lajos 550–ifj. Magyar József 545 (2:2); Balogh László (Békási Roland) 437–Kálny Krisztián 514 (0:4); Békási László 542–Illés Richárd 527 (3:1).

 

Ezeket olvasta már?