2024. 01. 23., kedd, 18:02
Ifj. Sánta Ferenc és a hegedűje úgy összenőttek, mint a borsó és a héja. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás Kaposvárról indulva évtizedeken át hirdette világszerte zenei kultúránk értékeit. Városunk új díszpolgárával beszélgettünk.
Mit jelent önnek Kaposvár, a szülővárosa?
Kaposvár a szívem csücske. Nagyon jól éreztem magam a szülői házban, a városban, de tehetséges voltam, és tovább kellett mennem a zenei pályán. 14 éves koromig laktam itt, majd felvételi nélkül kerültem Pécsre zenei középiskolába, utána pedig Pestre, a Zeneművészeti Egyetemre.
Negyedik generációs zenész a családban. Teljesen egyértelmű volt, hogy zenével kell foglalkoznia?
Igen, bár a foci is nagyon érdekelt, de a zene mindennél fontosabb volt számomra. Édesapám az akkori Béke szállóban zenélt, gyakran elmentem hozzá, és magával ragadott a zene öröme. Ő is gyakran járt külföldre, és én is sokat játszottam a világ szinte minden részén, Szingapúrtól New Yorkig, Kanadától Japánig. Számos európai országban is zenéltem, de bárhol voltam, mindig visszajöttem Magyarországra és Kaposvárra. Ma már sajnos nem él Kaposváron senkim, de a várost ma is nagyon szeretem.
Sok híresség hallgatta a zenéjét, kikre emlékezik a legszívesebben?
Rengeteg közös fotóm van világsztárokkal, például Roger Moore-ral, José Carrerasszal. Mindenki szerette a zenémet, a legtöbben azt kérték, hogy ne komolyzenét, inkább cigánymuzsikát játsszak. Nagyon gazdag a repertoárom komoly- és cigányzenéből is, amit kértek, azt játszottam.
Van-e kedvence?
A komolyzenében Mendelsson, a cigányzenéből nehezen választanék. Mindent szívesen játszottam, amit kértek.
Mi kell ahhoz a tehetségen kívül, hogy valakiből jó cigányzenész legyen?
Oda szív kell. A nélkül nem megy. És szorgalom, sok, sok gyakorlás. Édesapám nagyon szigorú volt, rengeteget kellett gyakorolnom, de minden percét élveztem. Gyerekként sokszor aludtam a hegedűmmel. Nekem mindenem a zene, és a több mint kétszáz éves hegedűm, amit nagy becsben tartok.
A cigányzene népi kultúránk szerves része, amelyre hosszú évszázadokon át vígadt és búsult a magyar. Mit gondol a cigányzene jövőjéről?
Nem sok jót. Hiányzik a fiatalokból a tanulás, aki foglakozik vele, azoknak is kicsi a repertoárjuk, egy csárdással pedig nem lehet megélni.
Van olyan a családban, aki tovább viszi a zene szeretetét, művelését?
Igen, a lányom zongoraművész és tanár, a fiam pedig az Állami Hangversenyzenekar egyik koncertmestere.
Szoktak együtt játszani?
Van itthon egy zongoránk, időnkét leülünk mellé és közösen játszunk, de most, ha ránézek a hegedűmre, sírok. Harmadszor tört el a kezem, s most ismét kényszerpihenőn vagyok. Nagyon várom, hogy játszhassak, remélem, tavasszal már fel tudok lépni együttesemmel, a Magyar Nemzeti Cigányzenekarral
Nagyon sok díja van már, mit jelent az, hogy most megkapta szülővárosától annak legmagasabb elismerését, a díszpolgári címet?
Nagyon köszönöm, sokat jelent ez nekem. Sok régi emlék jött elő bennem, mikor visszatértem, soha nem feledem, hogy honnan indultam.
