Kaposvár 40 év óta – újra kiadta a város az elfeledett gyógyító könyvét

2024. 01. 18., csütörtök, 23:11

Az először 1877-ben megjelent könyv az azt megelőző negyven év kaposvári történetét mutatja be a Morvaországban született, ám harmincas évei közepén Somogyba települő zsidó származású orvos, Bergel József szemüvegén keresztül. A kiegészítésekkel újra kiadott kötetet csütörtökön mutatták be a felújított egykori levéltári, most a Rippl-Rónai Múzeum otthonaként szolgáló épületben. Nübl János főlevéltárossal Szekeres-Marno Alán, a Most Médiacsoport főszerkesztője beszélgetett.

Kaposvár önkormányzata dr. Csillag Gábor jegyző kezdeményezésére a 150 éves jubileum alkalmából jelentette meg újra a kötetet, amely ezúttal már Nübl János, a Somogy Vármegyei Levéltár főlevéltárosának magyarázó jegyzetét, illetve a szerzőről írt életrajzát is tartalmazza. A könyv éppen azt az időszakot meséli el, amely elvezethetett odáig, hogy 1873-ban Kaposvár kivívta a szabad önrendelkezés jogát, s megkapta a rendezett tanácsú városi címet.

A bemutatón Kaposvár önkormányzata nevében köszöntőt mondott dr. Pintér Rómeó. Az alpolgármester röviden szólt a mögöttünk hagyott emlékév fő tanulságáról és üzenetéről, mely szerint csak a múlt ismerete lehet a jövő sikerének záloga egy település életében, s ma jó esélyünk van arra, hogy éppolyan bizakodással tekintsünk a következő évtizedek elé, ahogyan azt Bergel József is tehette könyve megírásakor.

A könyv – amelyet a helyszínen a közönség tagjai közül többen meg is vásároltak – 150 példányban jelent meg. A korlátozott számban még elérhető kötethez a Tourinform irodában, illetve a múzeumi ajándékboltban juthatnak hozzá a helytörténet iránt érdeklődők.

Ezeket olvasta már?