A KVGY az Év munkáltatója

2024. 01. 10., szerda, 13:32

A Kaposvári Villamossági Gyár lett a 2023-as év kaposvári munkáltatója. A díjat, valamint Kaposvár emlékzászlaját Szita Károly polgármester szerdán adta át a KVGY telephelyén.

A Kaposvári Villamossági Gyár immár 57 éve meghatározó szerepet tölt be a város életében, jelenleg pedig több mint 320 embernek ad biztos megélhetést – a többi között erről is beszélt az Év munkáltatója díj átadását Szita Károly. A város polgármestere ezt a munkát elismerve Kaposvár emlékzászlaját is átadta a KVGY kollektívájának.

- Köszönöm a cég vezetőinek és dolgozóinak áldozatos munkáját, azt, hogy közös erővel gazdagítják a várost, a befizetett iparűzési adóval pedig hozzájárulnak Kaposvár stabil működéséhez és fejlődéséhez - tette hozzá Szita.

A városvezető felidézte a cég történetét is, s úgy fogalmazott: a KVGY-ről gyorsan elterjedt, hogy megbecsüli dolgozóit és a társadalmi szerepvállalást is fontosnak tartja.

- Sok szempontot mérlegeltünk, s idén Önök voltak a legjobbak, ezért az iparkamarával és szakszervezettel közösen úgy döntöttünk, hogy a KVGY kapja az Év munkáltatója díjat” – fogalmazott Szita Károly, aki Szalai Gyula tulajdonosnak, a cég ügyvezető-igazgatójának adta át az erről szóló díszoklevelet.

A villamossági gyárban az elmúlt időszakban több nagymértékű béremelés történt, de kiemelten figyelnek arra is, hogy dolgozók jól érezzék magukat munkahelyükön. Ezzel is támogatva a város azon törekvését, hogy a 2030-as évek elejére a gazdasági összteljesítményt tekintve az ország elitjéhez tartozzon – fogalmazott Szalai Gyula ügyvezető.

- 2022 elején 19 és fél százalékos béremelést hajtottunk végre, az élelmiszer árrobbanás miatt pedig az év második félévtől egy 7-8 százalékos inflációs bónuszt is bevezettünk. Az eredményességünk pedig azt is lehetővé tette, hogy évvégén 100 millió forintos rezsibónusszal segítsük a kollégákat. 2023-ban ismételten egy 21 és fél százalékos fizetésemeléssel kezdtük az évet, továbbra is biztosítottuk az inflációs bónuszt, évvégén pedig 13. havi fizetéssel jutalmaztuk a dolgozóinkat. Mindezt az árbevételünk tette lehetővé, amely tavaly elérte a 11 milliárd forintot – emelte ki a cég ügyvezetője.

Emellett a KVGY nagy hangsúlyt fektet a munka és a család egyensúlyának megteremtésére, ezért a legtöbb üzemben egy műszakban dolgoznak, sőt a visszatérő kismamák számára külön műszakot hoztak létre, az új munkavállalókat pedig mentor segíti. A cég részt vesz a szakemberképzésben is, támogatják a munkatársak továbbtanulását, valamint minden évben elismerik a jól teljesítő munkavállalókat.

Svajda József, az MSZOSZ somogyi elnöke kiemelte: elégedett és a jól fizetett munkaerőre van szükség, hiszen ez a termelés hatékonyságot növeli.

- A KVGY tisztességes bért fizet és megbecsüli a munkavállalóit, ezért kaphatta meg idén az Év munkáltatója díjat - hangsúlyozta az elnök.

A villamossági gyár 2016-ban - a munkavállalók elismeréseként egyszer már elnyerte az Év Munkáltatója címet.

Kaposvár városa 2015 óta díjazza a városban működő cégeket. Tavaly a Precognox, 2021-ben pedig a Privát Húsfeldolgozó Kft. lett az év munkáltatója, de a VIDEOTON, a SEFAG és a Fusetech is elnyerte már a kitüntető címet.

Ezeket olvasta már?