2024. 01. 04., csütörtök, 12:11
A Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium az idei tanévben is részt vett a Honvédelmi Sportszövetség Honvédelmi Airsoft Szituációs Nemzeti Lőbajnokságán, amelyben a kadét képzés 19 kiemelt intézménye és még egy meghívott iskola háromfős csapata vett részt – tájékoztatott az iskola Facebook-bejegyzésében.
A gépész tanulói az eddigi legjobb helyezést érték el az intézményi bajnokságban. A csapatból a három legjobbat emelték ki, aminek eredményeképpen az összesítést követően a harmadik helyen végeztek kadétok. A csapat legerősebb tagjai: Dóra Ábel, Páhoki Sarolta és Gelencsér Márk voltak.
Az ötvenfős lánymezőnyben Páhoki Sarolta szintén bronzérmes lett, Grünfeld Zsófia pedig az előkelő ötödik helyen zárt. A fiúknál 266-an mérettek meg, itt a legjobb helyezést Dóra Ábel érte el, akinek remek teljesítménye a 15. helyet eredményezte.
A „kiscsapatok” mezőnyében – ahol a diákok a maguk által összeállított keretnek megfelelően szerepelnek – a 104 csapat közül a legjobban a Dóra Ábel, Gelencsér Márk és Cziráki Róbert összetételű trió végzett, akik tízedikek lettek.