2023. 12. 28., csütörtök, 16:56
A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum raktárában megbújik egy tárgy, ami kalandos történetével nemcsak emléket állít a háborúban életüket vesztett kiskatonáknak, de bármelyik hollywoodi karácsonyi mozinál többet mond el a szeretet ünnepéről.
A kihajtható, kompakt kis karácsonyfa 2022-ben Kurdi Györgyné Rádi Erzsébet teljes hagyatékával együtt került a múzeumba.
Kurdi György, egy somogyi településről származó katona küldte haza kisfiának Törökkoppányba. A kötelező katonai szolgálatot teljesítő apa 1943 elején tűnt el a Don-kanyarban, feltehetőleg 1942 karácsonyán, a frontról adhatta fel ezt a kis fenyőt kisfiának és feleségének, Rádi Erzsébetnek.
Kurdi György ajándékát a család 1943 elején kapta meg, vagyis mire hazaért a csomag, a feladójának már nyoma veszett. Így tulajdonképpen ez az egyetlen emlék – a frontról küldött levelezőlapok mellett –, ami az eltűnt férjtől, apától megmaradt a családnak. A hagyaték rendezésekor a levelek között megtalálták a karácsonyfára vonatkozó sorokat is. A történet így vált kerek egésszé, amiből egészen megrázó életkép bomlott ki még 80 év távlatából is.
Ezek nyílt levelezőlapok voltak, melyekre tulajdonképpen csak sablonmondatokat írhattak a katonák. Egyértelmű, hogy nagyon erős cenzúrával kellett számolniuk a levélíróknak. Ha azt akarták, hogy meg is érkezzen a levelük, akkor csak olyan információt írhattak le, amely a lehető legsemlegesebb.
Ez a fajta levelezés arra volt jó, hogy annyit tudasson a családdal, hogy a sorok írója él. Hogy milyen körülmények között, arról csak sejtéseik lehettek.
Kurdi György levelei jól példázzák ezt. A legtöbb arról szól, hogy jól van, kéri a családját, hogy ne aggódjanak érte, illetve jelzi feléjük, hogy hiányoznak neki.
A kézírás változásából ugyanakkor szemmel látható, hogy egyre rosszabbul lehetett mind lelkileg, mind fizikailag. Kurdi György az írásra való lehetőséget mindig megragadta, a levelezés egy kb. másfél éves időszakot ölel fel. Az utolsó levél 1942-ben íródott, közvetlenül az eltűnése előtt. Ezzel együtt érkezett az előbb említett karácsonyfa.
„Kedves drága aranyos kisfiam! Nem tudok róla elfelejdkezni (sic) soha és azért a messze távolból küldöm ezt a gyönyörű karácsonyfát amit karácsony napján vettem. Tudom, hogy neked is van karácsonyfád, de ezt a karácsonyfát becsüld meg és takarítsd (értsd: tartsd meg), mert az nagyon messziről jött, ezt én küldöm…” (Részlet az 1942-be küldött, a karácsonyfára hivatkozó nyílt levelezőlapból)
Kurdi Györgyné nagyon sokáig várta haza férjét, sohasem házasodott újra. Valójában soha nem tudott túllépni férje eltűnésén, minden módot és lehetőséget megragadott arra, hogy valamiféle bizonyosságot nyerjen a férje haláláról vagy állapotáról. Unokája elmondása szerint szerelmi házasság volt az övék, de a háború és a katonai szolgálat miatt esküvőjük után alig maradt idejük a közös életet élvezni.
