Török István: 74 évesen még jócskán van bennem szufla

2023. 12. 20., szerda, 16:39

A kaposvári Török Kft. tulajdonosa lett Somogyban az Év vállalkozója. Török István kérdésünkre úgy értékelt: a díj a cég minden dolgozóját megilleti, hiszen az elismerés egy igazi csapatmunka eredménye.

Nemrégiben Budapesten, a Művészetek Palotájában adták át az Év Vállalkozója díjakat. Ezt az elismerést Somogy vármegyéből a kaposvári Török Kft. kapta meg.

Nagyon meglepett, hiszen az ember nem azért dolgozik, hogy díjakat kapjon. Ennek ellenére csodálatos érzés volt a színpadon állni és átvenni ezt a rangos kitüntetést. Vallom, hogy ez a díj nem pusztán személy szerint engem illet, hanem a csapatot, aki mögöttem áll, vagyis a Török Kft. minden egyes dolgozóját

– hangsúlyozta a kitüntetés kapcsán Török István ügyvezető.
A Török Kft. immár 32 esztendeje, 1990 óta foglalkozik szénacél, rozsdamentes acél, illetve alumínium félkész- és késztermékek tervezésével, előállításával, valamint acélszerkezetek gyártásával. Török István arról beszélt: az elmúlt évtizedekben mindig adódtak nehézségek, de őt mindig a szakma szeretete vezette, tudta, csak egy út létezik, az előre.

74 éves vagyok, de úgy érzem, van még bennem jócskán szufla, lendület. 32 éve mindennap pontban reggel 8 órakor bent vagyok a cégnél, s a legnagyobb alázattal, odaadással dolgozom. A vállalkozói létben ezt csak így lehet csinálni. Talán ennek is szólt ez elismerést

– mesélte Török István. A cégvezető hozzátette az Év vállalkozója díj nemcsak megtiszteltetés, hanem egyfajta felelősség is.

A kaposvári cég sikerét és az elvégzett munkát mi sem mutatja jobban, minthogy a vállalat mindössze 60 négyzetméterről indult, mára pedig több mint 6000 négyzetméteren dolgoznak.

 

Ezeket olvasta már?