Emléktáblát avattak Lelovics László és Demény Rezső tiszteletére

2023. 12. 14., csütörtök, 11:58

A Gépész oktatóiról csütörtökön reggel emlékeztek meg az iskola aulájában.

Takács Szilvia igazgató kifejtette, az iskola múltja több mint 60 évre nyúlik vissza. „Nagyon sok pedagógus tett azért, hogy az iskola fennmaradjon, s a vármegye egyik meghatározó intézményévé váljon” – emelte ki.

Horváth Miklós egykori igazgató Lelovics László és Demény Rezső gépészmérnök tanárokról emlékezett meg beszédében. „Mind a ketten egyéniségek voltak, de kapcsolódnak abban, hogy a műszaki tudományok terén fejtették ki tevékenységüket” – mondta. Hangsúlyozta, az igazi pedagógus egyedi módon motiválja és segíti a gyermekeket, ebben mindkét mérnöktanár kiemelkedő volt.

Demény Rezsőről elmondta, hogy az oktató mindig tudott olyat mondani, ami lekötötte az osztályok figyelmét. Műszaki tanárként majd műhelyfőnökként dolgozott, és nagyon jó meglátásokkal, különleges, egyéni feladatokkal látta el a diákokat munkája során. „Azonnal felfedezte a hiányosságokat a rajzokon” – emlékezett vissza a volt igazgató. „Mindene volt a kutatás és fejlesztés, találmányai évtizedekig fontos szerepet játszottak a Somogy vármegyei mezőgazdasági munkálatokban.

Lelovics László az elesett, leszakadó, rossz körülmények közül érkező tanulók felzárkóztatásában, motiválásában volt kiváló – emelte ki Horváth Miklós. „Nagyon sokakat bent tudott tartani az iskolában” – tette hozzá. Szakmailag döntően az osztrák-magyar technikus képzés végrehajtásában játszott fontos szerepet, ugyanis az osztrák szakképzésben a szakrajz az egyik legfontosabb terület, amelyet a gépészben ő képviselt. „Lelovics László maga is nehéz körülmények közül érkezett, ezért nyugodtan lehetett példa tanulói számára” – zárta gondolatát.

Ezeket olvasta már?