A rendőrök keresik a balesetet okozó sofőrt

2023. 12. 11., hétfő, 14:50

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ismeretlen tettes ellen folytat eljárást.

Az ismeretlen sofőr egy általa vezetett, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járművel 2023. december 9-én, 13 óra 30 perc és 16 óra 30 perc között Kaposváron, a József Attila utcában anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott, majd adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott a helyszínről.

A gépkocsi vezetője nekiütközött az úttest szélén szabályosan leállított személyautónak, aminek az első lökhárítója és jobb első sárvédője megsérült.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett – bejelentést tehetnek a 06 80/555-111 Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

 

Ezeket olvasta már?