2023. 11. 23., csütörtök, 13:34
A város északi részén, a Füredi út mentén, a Zöld Fűtőművel szemben alakítják ki az új ipari parkot. Borhi Zsombor alpolgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatót november 23-án, csütörtökön.
Az alpolgármester az eseményen kifejtette, korábban már döntöttek arról, hogy létrehoznak egy új, 170 hektár területű ipari parkot a város északi részén, amihez a kormány 2,7 milliárd forintos támogatást nyújtott.
- Az ipari park első üteménél állunk, ahol most a fizikailag is látható munkák megkezdődtek – tette hozzá. Hangsúlyozta, tavasszal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy a Jiecang kínai, lineáris mozgástechnológiákat gyártó cége a Kaposvári Északi Ipari Parkban fogja létrehozni legnagyobb európai gyártóüzemét, mintegy 20 milliárd forintért, ami egyébként európai logisztikai központ is lesz.
- A 22 hektáros északi ipari parkból 10 hektárt fog elfoglalni ez a telep, és ebben a 20 ezer négyzetméteres csarnokban körülbelül 200 munkavállalóval fogja megkezdeni a tevékenységét – húzta alá Borhi Zsombor.
Ehhez építi ki a Nemzeti Ipari Park Fejlesztő és Üzemeltető Zrt. a Strabag kivitelezésében az útcsatlakozást a Füredi útról a Jiecang telkéhez vezető útvonalat.
- Az ipari park mindkét irányból, tehát a város felől és a Balaton felől is megközelíthetővé válik, gyakorlatilag a Zöld Fűtőműhöz vezető kereszteződés tükörképét fogják kiépíteni – mondta az alpolgármester.