2023. 11. 17., péntek, 09:13
A Marcali Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya segítségnyújtás elmulasztás vétségének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. november 6-án, 18 óra 30 perc és 18 óra 45 perc között Marcali belterületén, a Móra Ferenc utcában ismeretlen tettes kanyarodása során elsodort egy gyalogost, majd a helyszínről segítségnyújtás, valamint az adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül távozott. A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni – írja a police.hu.
Jelentkezni lehet személyesen a Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Marcali, Rákóczi u. 55. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve névtelenségük megőrzésük mellett tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.