2023. 11. 10., péntek, 16:17
Szita Károly polgármester Facebook-bejegyzésben számolt be az intézkedésről.
„A parkolás – főleg a sűrűn lakott területeken – sokszor nem könnyű, ezért azokat a járműveket, amiket már régóta tárolnak a közterületeken elszállítjuk” – írta a posztban, majd hozzátette, reméli, hogy ezzel kicsit könnyíteni tudnak az ott élők helyzetén.
Az évek óta a közterületet foglaló autók miatt egy hónappal ezelőtt hoztak egy szigorú rendeletet, melynek értelmében elszállítják a magukra hagyott járműveket.
Mintegy 50 autó került a közterület-felügyelet látóterébe, ebből nyolcat a tulajdonosok maguk szállítottak el, a maradékot pedig a pénteki nappal kezdődően folyamatosan fogják elszállítani.
A hivatal munkatársai először megkeresik a tulajdonost és felszólítják a járműve eltávolítására. Ha ennek nem tesz eleget, akkor az autót a közterület-felügyelet egy vállalkozó bevonásával elszállítja egy őrzött telephelyre.
Felhívják a figyelmet: az nem megoldás, ha a tulajdonos egyik helyről egy másik helyre rakja át a tragacsát.