2023. 11. 05., vasárnap, 13:59
Kaposváron is várja az érdeklődőket az Alzheimer Café.
November 2-án megnyitotta kapuit az Alzheimer Café a Szent Fausztina Irgalmasság Házában - tette közzé az intézmény Facebook-oldalán.
Az alkalmon a kezdeményezés magyarországi szülőatyja, Dr. Menyhárt Miklós barátságos hangulatú találkozó keretein belül beszélt a demenciáról és az Alzheimer-kórról.
A demencia egyre többeket érintő betegség hazánkban, ennek ellenére sokszor tabu téma még a családokon belül is. Az Alzheimer Café célja megteremteni a demens betegeket elfogadó társadalom kialakításának lehetőségét és javítani a betegek és az őket segítők életminőségét. A találkozók során egy kávé mellett, megértő közösségben, szégyenkezés nélkül van lehetőség a demenciával kapcsolatban ismeretszerzésre, szakértővel való egyéni beszélgetésre.
A nemzetközi kezdeményezést Magyarországon Dr. Menyhárt Miklós indított útjára Győrben és az Alzheimer Café nevet viseli.
A szervezők minden hónap első csütörtökén várják az érintett hozzátartozókat, az egészségügyi szférában dolgozókat, illetve minden érdeklődőt.
A következő találkozó időpontja december 7., 17 óra, a részvétel ingyenes.