Kaposvári színészé lehet idén a Kaszás Attila-díj – Szavazzon!

2023. 11. 04., szombat, 10:42

Fila Balázs szerint csak szívvel és lélekkel érdemes bármit csinálni, ezen hozzáállását pedig idén talán egy rangos díjra válthatja.

A kaposvári születésű színész gyermekkorát és fiatal éveit is a somogyi megyeszékhelyen töltötte. Az egykori Toldi Gimnázium dráma tagozatán pedig az is kiderült, hogy a „világot jelentő deszkák” sokkal elérhetőbbek számára, mint az gondolta volna.

Fotó: Facebook/Fila BalázsA Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése előtt három évadot szülővárosában, a Csiky Gergely Színházban töltött, majd az egyetemi évek után az Operettszínházhoz szerződött. Négy év után végül a József Attila Színház következett. A társulatnak 2008 óta tagja.

„A színpadon igazán, őszintén megnyílni akkor a legegyszerűbb, ha azoknak az embereknek akikkel dolgozol, a szemébe tudsz nézni.”

- vallja Balázs, aki rengeteg előadásban játszott az elmúlt két évtizedben. Kedvenc darabja mégis A király beszéde, melyben Mucsi Zoltánnal játszik és VI. György királyt alakítja.

 A kiváló kaposvári színészre most ön is szavazhat ITT!

Ezeket olvasta már?