Kiállítás nyílt a Keleti temető ravatalozójában

2023. 11. 02., csütörtök, 11:20

A Temetőink üzenete címmel hirdetett nyilvános fotópályázatra 22 pályázó 118 képet küldött be, ezek közül választották ki a legjobb 20 képet.

A pályázatot a Somogy Temetkezési Kft., a Somogyi Hírlap, Kaposvár Megyei Jogú Város, valamint a Mementó Somogy Alapítvány közösen szervezte, ahová bármilyen, Somogy megyei temetőben készült, publikálatlan fényképpel lehetett jelentkezni.

Puskás Béla, a Mementó elnöke az eseményen kiemelte, idén 22 pályázó 118 képét értékelték, ebből választották ki a legjobb 20 képet, amelyeket kiállítanak a Keleti temető ravatalozójában. A kiállítás egy teljes éven át látható lesz a helyszínen.

Bedő Kornél, a Compur Fotóklub elnöke hangsúlyozta, több mint két évtizede született az ötlet, hogy a somogyi temetőkről könyvet készítsenek, utána nem sokkal pedig a pályázat ötlete is megfogalmazódott a szervezőkben, mostanra pedig már tizenkettedik alkalommal bírálták el a pályaműveket. Kifejtette, hogy a beérkezett fényképekre jellemző volt a fekete-fehér ábrázolás, többen játszottak a mélység-élesség erejével, az ellenfénnyel, még egy tejutat ábrázoló fotó is készült, viszont a legtöbb fotó nem ábrázolt embert. „Az, hogy emlékezünk, az élőkről szól” – tette hozzá, így reméli, a jövőben több fényképen lát majd embereket is.

Díjazottak

Lengyel Bálint: Halottak napján a földig ér a Tejút
I. helyezett

Koncsek Barna: Katonák voltak
II. helyezett

Dr. Szőkéné Farkas Dóra: Élet a halál után...
III. helyezett

Benkocs Balázs: Katonasor
a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubjának különdíja

Plucsinszki Máté: Ismeretlenül
a Mementó Somogy Alapítvány különdíja

Adelmann István: Szimmetria
Kaposvár város különdíja

Tóth Kristóf: Mamám sírján az angyalka
Somogyi Hírlap különdíja

Ezeket olvasta már?