2023. 10. 27., péntek, 20:00
Dr. Benczéné Csorba Margit, Csernák Árpád és Mészáros János kapta meg idén a Somogy Vármegyei Prima-díjat, a közönségdíjat pedig Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány nyerte el. A kiválóságokat péntek este köszöntötték a Hotel Dorottyában.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, ezúttal hat kategóriában hét kiemelkedő személyt, köztük tanárt, gyógypedagógust, írót, újságírót és művészt is jelöltek a rangos elismerésre. A díjátadón a Somogy Táncegyüttes és Balla Eszter színművésznő műsora teremtett ünnepi hangulatot. Csizmadia Gábor a VOSZ somogyi elnöke arról beszélt: a közösség, az érték és a kiválóság gondolata fémjelzi az estét.
„Egy közösség számára minden hozzáadott érték, minden munka, minden alkotó tevékenység fontos, de különösen fontos a kiemelkedő teljesítmény és a kiemelkedő emberi magatartás. Egy közösséget minősít az is, ha ezt a kiemelkedő magatartást, teljesítményt felismeri, elismeri és példaként állítja mások elé. Ez a gondolat vezérelte Demján Sándor örökös elnökünket, amikor útjára bocsátotta ezt a kezdeményezést 21 évvel ezelőtt. Mi itt Somogy vármegyében már 16 éve képviseljük ezt a kiválósági díjat, visszük tovább magas szinten ezt a nemes ügyet a helyi közösségek épülésére példamutatásként” – fogalmazott az elnök.
A gálán Szita Károly köszönetet mondott a jelölteknek, akik hosszú évek munkájával gyarapítják a város közösségét. Példaképek ők, függetlenül attól, hogy nyertek-e ma este, vagy sem – hangsúlyozta Kaposvár polgármestere.
Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte:minden elismerés fontos, de a szülővárostól kapott a legbecsesebb. A kitüntetések arra valók, hogy visszahelyezzék a teljesítményt a megfelelő helyükre, hogy kijelöljék az értékeket és viszonyítási pontokat határozzanak meg –mondta a képviselő.
A zsűri által megszavazott három kiválóság fejenként egymillió forintot, míg a közönségdíjas félmillió forintot kap a díj mellé.
Az idei díjazottak:
Dr. Benczéné Csorba Margit - tanár, gyógypedagógus
Magyar oktatás és köznevelés
Csernák Árpád – Novellista, író
Magyar irodalom
Mészáros János - Méhész, tanár
Magyar népművészet és közművelődés
Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány (közönségdíjas)
Magyar zeneművészet
Az eseményen Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese, valamint Csizmadia Gábor, a VOSZ Somogy vármegyei elnöke átadták az Somogy vármegyei Év vállalkozója díjakat.
Az idei díjazottak:
Kajtárné Mocsár Erika, YAMUNA Kft.
Szalai Gyula, KVGY Kaposvári Villamossági Gyár Kft.
Juhász László Imre, JKH Nagyker Kft.