Emlékvonatozással ünneplik a 130 éves marcali vasutat

2023. 10. 16., hétfő, 16:40

A Belső-Somogyot a Balatonnal összekötő, 37-es számú Somogyszob-Balatonszentgyörgy vasútvonalon 1893. október 24-én indult meg a forgalom. Október 21-én, szombaton, a 130. születésnapját ünnepli a vasútvonal, ezért ismét vonattal utazhatnak majd a vonalon a vasútbarátok.

A marcali vasútvonal építésének célja az volt, hogy az itt megtermelt mezőgazdasági árut vasúton szállítsák el. A személyforgalmat 116 év folyamatos üzem után, 2009. december 13-tól függesztették fel. A 2020. július 25-ei villámárvíz következtében a vasútvonal déli szakasza több helyen oly mértékben megsérült, hogy a Böhönye-Somogyszob vonalszakasz vonattal nem járható. A helyreállítás azóta sem történt meg, de hamarosan újra napirendre kerülhet, ugyanis nem Marcali lesz az egyetlen állomás a vasútvonalon, ahol jelentős teherforgalom zajlik: a tervek szerint még idén ősszel elindul a vasúti gabonaszállítás Mesztegnyőről, amelyhez egyes hírek szerint hamarosan Böhönye is csatlakozik.

2018 óta minden évben emlékvonatozást szerveznek, hogy felhívják a figyelmet a vasútvonal szükségességére és a benne rejlő fejlesztési lehetőségekre. Az elmúlt évek eseményei összehozták a vasútvonal által érintett települések önkormányzatait és civil szervezeteit.

2023. október 21-én, szombaton ismét lesz lehetőség vonattal utazni a marcali vasútvonalon, hiszen a vasútvonal 130. születésnapját fogják közösen ünnepelni. Ezen alkalomból két külön szerelvénnyel is utazhatnak majd a vonalon: az első vonatot – amely 4 retró személykocsiból fog állni – egy 50 éves, „Csörgő” becenevű mozdony fogja továbbítani. A vonat BORONKA Expresszvonat néven fog közlekedni Keszthely – Böhönye – Keszthely között. Keszthelyről 9:35-kor, Balatonszentgyörgyről 10:10-kor indul, Böhönyére 12:20-kor érkezik majd. Böhönyén a polgármesteri köszöntő és a Böhönyei Dalkör műsorát követően a helyi civil szervezetek édes és sós süteményekkel, ásványvízzel, üdítővel, helyi borral és pálinkával kedveskednek a vonat utasainak. A vonat 12:40-kor indul Böhönyéről, 15:33-kor érkezik Balatonszentgyörgyre és 15:45-kor Keszthelyre. Útközben Mesztegnyőn, Kéthelyen és Balatonszentgyörgyön is számos kísérő programmal és vendégváró falatokkal és italokkal kedveskednek a helyiek.

A második vonatot a korábbi évekből megszokott Bzmot motorkocsi fogja alkotni, amely 2 mellékkocsit fog továbbítani. Ez a vonat S37-es személyvonat néven fog közlekedni. Ez a szerelvény 16:10-kor indul Balatonszentgyörgyről, 17:55-kor érkezik Böhönyére, ahonnan 20 perc tartózkodás után fordul vissza Balatonszentgyörgyre, ahova 19:45-kor érkezik majd. Reggel Kaposvárról Balatonszentgyörgyre, este pedig Balatonszentgyörgyről Kaposvárra közvetlen különjárattal is utazhatnak, amelyek G36-os gyorsított személyvonat néven fognak közlekedni.

Jelentkezni a vasutvonal37@gmail.com e-mail címre írt e-mailben lehet, a menetjegy ára az utazási viszonytól függőenváltozik.

Bővebb információ az Emlékvonatozás hivatalos Facebook-oldalán.

Ezeket olvasta már?