2023. 09. 30., szombat, 09:47
Somogy vármegye, egyben Kaposvár egyik legfontosabb kulturális öröksége, a román stílusban épült, első magán alapítású bencés monostor. Falai helyenként több méter magasan is megmaradtak, ezeket építik most újjá.
A beruházás során három kilátópont is épül a romoknál, készül egy acélszerkezetes tető üvegfelületekkel, és térburkolatot is kap az udvar, továbbá parkosítják is a területet.
Borhi Zsombor alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője a közelmúltban egy sajtóbejáráson elmondta: – A Kaposszentjakabi Bencés Apátság Kaposvár és környékének legrégebbi történelmi emléke. 1061-ben Ottó, somogyi ispán alapította. Épp ez adja a különlegességét, hisz ez az első olyan monostor Magyarországon, melyet nem egyházi méltóságok alapítottak.
A középkori emlékhely korábban is népszerű kirándulóhely volt, de tartottak itt gyermek- és hagyományőrző foglalkozásokat, rendezvényeket, de évekig adott otthont a Szentjakabi Nyári Esték programsorozatnak is, mely során számos színházi előadást láthatott itt a nagyérdemű.
Mindannyiunk közös felelőssége, hogy történelmi emlékeinket megőrizzük
– folytatta Borhi Zsombor. – Most európai uniós támogatással, mintegy egymilliárd forint összeget költünk rá, meggyőződésem, hogy ismét népszerű turisztikai látványosság, a kaposváriak egyik kedvelt kirándulóhelye lesz.
A munkálatokkal a tervek szerint idén év végén készül el a kivitelező.